Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Zamárdiban nem viccelnek 11.05.10. 11:01 Szálinger Balázs

Bekeményített a település önkormányzata. A három kilométer hosszú zamárdi szabadstrandon május elseje óta tilos a dohányzás. De micsoda érveik vannak!

Az önkormányzat többek között arra hivatkozik, hogy egy átlag nyári napon többezer csikket kellett összeszedni a vonatkozó szakaszon. Harmincezerig büntetnek. A tiltás a partszakasz 25 méteres sávjára áll, a sávon kívüli sétányon padon vannak, ott már rá lehet gyújtani, sőt azt ígérik, hogy ott majd csikkgyűjtők is lesznek. Zamárdinak pont ezen a szakaszán rendezik minden nyáron a Balaton Sound nevű fesztivált – a rendezvény idejére a tiltást feloldják, és majd a szervezők takarítanak.
 
Eddig a hír. Ha nem lenne az önkormányzat érvelése, akkor lapozhatnánk is. Hiszen a dohányzás betiltása igazi nemzetközi tendencia, ami nálunk is mind nagyobb teret hódít, és különösebb össztársadalmi ellenvetés sincs ellene az asztaltársaságokban tapasztalható hümmögésen túl. Ha ezt a trendet követi Zamárdi, ugyanúgy, mint több más település is Magyarországon, akkor oké. De ez a magyarázkodás igazán kínálja, hogy játsszunk a benne megfogalmazott gondolatokkal.
 
Először is nem kötelező idegenforgalmi területen feküdni. Az Isten jól megverte Zamárdit, hogy turisták tízezreit szabadítja rá. Annak az önkormányzatnak, amelyiknek ez nem tetszik, joga van felszántani a szabadstrandot, lakóparkot építtetni a helyére, és akkor nem lennének randalírozó, hányó, óbégató turisták, akik biológiai lábnyomokat hagynak maguk után, akárhova is járnak. A kérdés, mint a magyarázatból kitűnik: a legkevésbé sem morális, pláne nem egészségügyi kérdés. Hiszen a Balaton Sound idején szabad a tánc – a szervezők ugyanis nyilván fizetnek annyit, amennyiért csönd van a városházán. Tehát véletlenül sem az egészség védelme a fő indok, hanem a kellemetlenség, hogy takarítani kell (ami ugye, a szabadstrand fenntartója, azaz az önkormányzat kötelessége amúgy is). Pedig biztos akadna, aki a napi büntetés összegéért, sőt annak töredékéért összeszedi ezt a többezer csikket. Én például simán jelentkeznék, hatalmas fizetés lenne. Csak a tizede egy átlagbér. A turisták java, amellett, hogy költi a pénzét az iparűzési adót fizető egységekben, dohányzik, ez már csak ilyen. Jól akarja érezni magát, és elvárja, hogy a település, amit kiválasztott arra, hogy ott rázza el a pénzét, teremtse meg a körülményeket. Zamárdi ezen spórol – még egyszer mondom: a magyarázkodásból ez derül ki. Ha az egészség védelme lenne a magyarázat, az más lenne. 
 
De a legjobb, hogy az önkormányzat maga adja meg a megoldást. Ugyanis elmondják, hogy a tiltás alá nem eső szakaszon csikkgyűjtők is lesznek. Ja, hogy eddig nem voltak! Hát akkor min csodálkozunk? Hova dobják a szerencsétlenek? Nem lehetne a tiltás helyett mondjuk csikkgyűjtő tálakat tenni mindenhova? És ezen felül büntetni azt, aki nem abba dobja a csikket? Hiszen az már szemetelés. Azt már minden jólnevelt ember érti.

Címkék: balaton dohányzás büntetés balaton sound zamárdi rendelet szabadstrand

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr892874521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2011.05.23. 17:42:18

KÍváncsi leszek, a Balaton Sound-on mi lesz???

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása