Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Ásd ki te a csobánci öregtornyot! 11.06.13. 8:04 Szálinger Balázs

Folytatódik a csobánci vár régészeti feltárása: jövő hónapban a háromszintes öregtorony legalsóbb szintje kerül sorra, és a várudvar környékét is kiássák. A várkapitány bejelent.

A Csobánc Váráért Alapítvány elnöke elmondta, hogy saját erőből (!) folyik lassan nyolc éve a teljes feltárás, 4 év előkészítés után 2007-ben előkerültek az ásók is. Korábban vízmosások akadályozták a feljutást – a mostani ásatásokhoz még mindig várnak önkénteseket. Akit érdekel, az írja be a naptárba, hogy július 2-8., és kattintson ide: www.csobancvar.hu. Nem hiszem, hogy sok, ennél jobb buli lehet az idei nyáron a Balaton partján.
 
Ez előtt, június 24-én a Csobánci Szentivánéj nevű rendezvényen vártörténeti előadásokat tartanak, plusz fegyver- és viselettörténeti bemutató lesz. Már az ásatások után, július 15-17 között Gyulaffy Napok Csobáncért címmel programsorozat indul, ami a végvári hagyományőrzők legtekintélyesebb éves seregszemléje, lesz Csík Zenekar- és Balkan Fanatik-koncert is, a bevételekből pedig az ásatást finanszírozzák.
 
Csobánc megirigyelte Szigligetet és a szintén nem messzi Sümeget. Igazán megérdemelné, hogy hozzájuk hasonló körülmények legyenek ott is. De hát van ennél szerencsésebb és gyönyörűbb táj a világon?
 

Címkék: balaton régészet múlt kincs csobánc

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr672978649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása