Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Gépen szállt fölébe – repülők a Balatonban 11.06.15. 9:50 szárnyas

A magassarkúja árulta el. Nyilván az irodából vezényelték a közúti forgalom teljes leállítására azt a rendőrlányt, aki közvetlenül Székesfehérvár előtt közölte, nincs tovább, bombát talált a markoló. Ez elgondolkoztatott. A Mezőföld, a Sárrét, a Bakony, a Balaton-felvidék és a Marcall-medence elég kemény helynek számított 66 éve,a visszavonuló németek útvonalát erőst bombázták a szövetségesek. Kisebb ellenállás ugyanakkor mutatkozott, legutóbb 2003-ban szedtek ki Alsóörsnél egy IL-2 Sturmovik csatarepülőgépet, amelyet 1945. március 23-án délelőtt 11 órakor tett a nádasba egy német gépágyú.

Bár 1946 és '53 között közel húsz repülőgépet hoztak ki a tóból, óvatos becslések szerint is még legalább négy-öt repülőroncs lapul a Balatonban. Bombákról nem is beszélve. A roncs- és robbanószer-kutatás jelenleg a civil érdeklődés hatáskörében van, tehát ha a szokásos póló megoldás helyett egy komplett farok síkot vinnénk szuvenírként az otthon maradottaknak, akkor tűzszerészeti és egy sor engedély beszerzése elkerülhetetlennek látszik a felszínre hozás előtt.

Túl nagy kapkodás nincs, hisz ennek a gépnek a helyét is már 1970 óta ismerték a búvárok. Kegyeleti okokból ugyan két évre rá kiszedték a pilótát és a lövészt (az alsóörsi kikötőnél a két elhunyt katonára tábla emlékeztet), aztán a várakozás gondtalan évtizedei következtek.

A háborút követő nagy balatoni repülőgéptelenítési akció óta Balatonkenesénél 1994-ben egy PE-2-es szovjet bombázót hoztak felszínre, két évvel később Földvárnál egy JU 88-G1-es német vadászgép maradványaira bukkantak, 1999-ben pedig szintén Kenesénél emeltek ki egy IL-2-est (videó) – olvasható a fémkeresők oldalán.

Állítólag egy nagy Heinkel 111-es német bombázó (vagy egy teljesen más gép – ki tudja?) is körülhatárolva pihen a víz alatt Balatonaliga partjainál, elvileg 2006 szeptemberében kellett volna kiemelni, ám a nagy nekibuzdulást nem követte tett. Aki tehát arrafelé tervezi a nyaralást, jó, ha figyel a lábtempóra.

Címkék: balaton repülő háború múlt kincs balatonföldvár balatonkenese balatonaliga

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr982982978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert79 2011.06.15. 10:26:41

S mi a helyzet a jópár éve kiemelt B-17-es repülő-motor elülső dugattyús részével (a motor komplett elülső része)? Anno volt róla szó, hogy felhasználják majd felújításhoz, vagy csak egy roncstelepen végezte?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.06.15. 10:37:21

engem egy első világháborús zeppelin
léghajó érdekelne...

Olyan nincs?

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.06.15. 10:37:55

És az lehetséges, hogy egyszer csak belelép az ember egy roncsba?

hehe64 (törölt) 2011.06.15. 10:46:58

@Tomi9046: Nem lehetséges. A posztíró elfelejtette megemlíteni, hogy a roncsok mélyen az iszapba vannak ágyazódva, és nem egyszerű kiásni őket.

mallac 2011.06.15. 10:55:04

Vajon egy 25-30 éve vízfenéken pihenő repülőgépből, milyen emberi maradványokat lehet még kihozni? Talán csak derékszíj meg ilyesmik.

Szálinger Balázs 2011.06.15. 11:02:13

@hehe64: szerintem nem elfelejtette, hanem csak egyfajta zárópoén ez a kapjuk fel a lábunkat-dolog.

Postal Dude 2011.06.15. 11:07:17

Szerintem még '94 előtt a Top Gun repülős magazinban volt egy cikk arról, hogy kiemeltek egy P-38 Lighting-ot a balcsiból akkoriban. Esetleg arról tud valaki valamit?

Tapogatott Kukorica 2011.06.15. 11:08:10

@mallac: gondolom egyrészt csontokat, másrészt ha szerencsésen be van fúródva az iszap alá (valamilyen szinten légmentesen zárva a külvilágtól), akár még szöveteket is. Azért a hozzátartozóknak nagy megkönnyebbülést jelenthet, ha végre rendesen el tudják temetni a halottat.
Pont most volt nemrégiben, hogy Amerikába szállítottak egy világháborús pilóta maradványait Magyarországról, s annak ma már nyugdíjas korú egyetlen lánya végre eltemethette őt normálisan. Szerintem ez jó dolog, csak ugye meglehetősen sokba kerül, s ugye pénz beszél... Nem két fillér egy több tonnás gép kilapátolása több méter mélyről.

Rönkugró 2011.06.15. 11:17:04

@hehe64:

Sajnos lehetseges. A sajat boromon tapasztaltam meg vagy 15 eve Sostonal a szabadstrandon.

A part kozeleben a nadas mellett felvagta a talpam egy 2. VH-s bombarepesz. A kb. tenyernyi meretu rozsdas vasdarabot a mai napig orzom.

Tehat kicsi a valoszinusege, de elofordulhat.

mákosnudli 2011.06.15. 11:17:09

Jaj, jobb ezekről (nyaralás közben) nem tudni. Brrrrrr

mallac 2011.06.15. 11:26:51

@tistedur: @Tapogatott Kukorica: Hát nem tudom nem ázik szét vajon a vízben a csont? Hiszen csak egy mészalapú összetétel az is. Hallottam olyasmit a Titanic szárazföldön eltemetett áldozatairól, hogy egy évtizedekkel későbbi, vizsgálati célú exhumálás alkalmával,nem találtak használható maradványokat a sírokban mert az adott falusi temetőt elöntötte a talajvíz.

smalladam 2011.06.15. 11:35:07

strandokon nem fog senki repülőgéproncsra lépni, attól nem kell félni.

egyébként az alsóörsi iljusinról, meg a balfasz magyar hivatalos szervekről annyit, hogy én beszéltem egy roncskutatóval anno, aki elmesélte, hogy mikor a gépet tök egyben kiszedték, akkor állítólag egy éjszakára kint hagyták őrizetlenül, és másnapra már csomó mindent leloptak róla a gyűjtők. többek között asszem nála is volt valami relikvia.

P-38 Lightningről egyről tudok, az Zamárdi és Balatonendréd között lőtték le német vagy magyar vadászgépek. A sztori egészen regényszerű, a pilóta sebesülten katapultált, és a szőlőhegyen valamelyik paraszt agyon akarta ütni kapával, de egy asszony megvédte, aztán ellátták. Zamárdiban nyaralt egy kislány, aki tudott angolul, és őt kérték meg a csendőrök, hogy tolmácsoljon. A fickó végül hazajutott a háború után, a kislány pedig később Amerikába emigrált, és valahogy pár évvel ezelőtt egymásra találtak. Aztán az öreg pilóta eljött Zamárdiba meg Balatonendrédre, a helyiek meg körülajnározták, és megmutogatták neki azokat a használati tárgyakat, amiket a repülőjének az alkatrészeiből buheráltak maguknak. Például a pilótafülkében a pilótát hátulról védő páncéllemezt valaki egyben kioperálta, és a szőlőprésbe beépítette valami alátétnek.

az öreg pilóta amúgy azt mesélte, hogy azért élte túl az egész légiharcot, mert hogy a csizmaszárában volt a cigarettája, és mikor lehajolt, hogy kivegyen egy szálat, akkor lőtte át a kabintetőt egy géppuskasorozat. Na persze ebből nem tudom mennyi igaz:D:D

osze 2011.06.15. 11:35:37

Tudtommal 1944/45 telén, mivel a Balaton vonalán volt a front, gyalogsági taposóaknákkal szórták tele a tó jegét. Ezek aztán a jégolvadással szépen lementek a fenékre: nyilván a strandok területét megtisztították, de a mélyebb részeken ma sem ajánlatos a fenéken turkálni...

ThufirHawat 2011.06.15. 11:43:57

A legjobb otthon ülni egész nyáron, és pornót nézni. Abból nem lehet baj.

smalladam 2011.06.15. 11:59:47

@Neve Senki: Az ilyennel érdemes vigyázni. én végigasszisztáltam az állítólagosan a háború végén földbe ásott "batyki Tigris" utáni kutatást. Mindenki tudott róla, hogy "ott van", aztán mégsem volt ott semmi, pedig még két külön roncskutató brigád is vizsgálta, fémdetektoroztak, felásták a földet, minden volt csak tank nem.

sakraf8 2011.06.15. 12:09:26

Balatoni pecások szerint ezeket hülyeség kiemelni , mert jó kis süllőtartások!
Állítólag egy csomóról tudnak csak nem mondják el!

Szálinger Balázs 2011.06.15. 12:11:30

a gimnáziumi igazgatóm látott egyszer fenékpuszta-balatonszentgyörgy környékén vízbe esni egy német harci repülőt.

Szelid sunmalac 2011.06.15. 12:21:23

@sakraf8: Igy van! A szomszed is tud egy rakas kivalo heylet, csak epp sosem fog semmit :)

www.hirzabalo.hu · http://www.hirzabalo.hu 2011.06.15. 12:44:41

Egyszer én is ráléptem Széplakona parttól kb. 60 méterre egy csomó vasdarabra, lehet hogy az is repülő volt :)

ZON 2011.06.15. 13:07:51

Én egyszer Roswell közelében fürödtem. Ki nem találnátok, mire léptem a víz alatt...

Neve Senki 2011.06.15. 13:20:20

@smalladam: Ez igaz.

Vannak akik a Balatonban nem roncsokat kutatnak hanem elhagyott arany és ezüst ékszerek, órák után.:-)

Így reklámoznak egy fémdetektort: Garrett ATpro, dupla D fejü 3 méter mélyig vízálló fémdetektor. Nagyon szépen szedi a vékony aranyat, ezüstöt. Ideális pl. a Balatonban !

:-D
Találtam erről egy cikket.
www.sonline.hu/somogy/kozelet/a-balaton-aranya-akar-150-ezer-forint-egy-nap-alatt-160614

halszájú 2011.06.15. 13:27:24

ez már annak idején csöpi bá fantáziáját is mezmozgatta, amikor megalkotta a "csak semmi pánik" c. filmet.

boros hadnagy: neve?
táncosnő: éva horváth
boros hadnagy: állampolgársága:
táncosnő: német,
boros hadnagy:lakik:
táncosnő: kilátó u. 4. akali,.
boros hadnagy:majd alkalomadtán felkeresem.
táncosnő: mint férfi? mert úgy ne fáradjon.

tistedur 2011.06.15. 14:39:38

@mallac: nem ázik szét vízben a csont, dél-amerikai cenotékból több száz éves csontvázakat emeltek ki, köztük gyerekcsontvázakat is.

tucano 2011.06.15. 16:49:27

A Balaton feletti mikroklíma, ritka felhőzet miatt az volt az ami és angol bombázók kedvenc talihelye, amit persze a maradék német légierő is tudott.
Gyakorlatilag minden vízbe került roncs rég előkerült, nem egy nagy kunszt megtalálni egyiket sem. A balatoni horgásztérképeken be van jelölve mindegyik.
Örülök a Balaton blognak, de azért egy kicsit utánanézhetett volna a blogger, mert ennek a témának óriási szakirodalma van Magyarországon.

magyar bucó 2011.06.15. 17:01:41

@osze: A mélyebb részeket meg pár ezerszer meghúzták a halászok.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2011.06.16. 07:47:46

Horgászati szempontból igen hasznosak lehetnek ezek a repülők, a süllők előszeretettel tanyáznak bennük. Feltéve, hogy a roncs kiáll az iszapból. Hallottam olyat, hogy egyes pecások régi gáztűzhelyet, hordót süllyesztenek a fenékre süllőtanyának, aztán visszajárnak oda...

Schmauder Tamás 2011.06.28. 14:22:08

1977.08.03-n egy L-410-es zuhant a Balatonba, nem tudom kiemelték-e.

proli74 2012.11.12. 21:51:09

@Neve Senki: Tigrisekről - kettőről- én is hallottam, de én úgy tudtam Fonyód közelében vannak a tóban. Mikor nem volt tovább, bejártak a befagyott Balatonra és a partól 100-200 m-re berobbantották alatta a jeget.
Amióta hallottam többször elgondolkodtam rajt, hogy mekkora vastagságú jég bír meg egy közel 50 Tonnás páncélost...Viszont az is megfordult a fejembe, hogy nagyanyám úgy mondta : december elején,amikor Zamárdiba ért az orosz , esett az eső...Akkor nem lehetett olyan hideg, mint a ruszki filmeken.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása