Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
      Kommentszűrés
’11 jún
28
09:50

Még egy színház a tóparton

Írta: castellum

Pár napja gondolkodóba estem Szárszón, hogy mi a fene, lett valami a kertmoziból? A vonatablakból ugyanis nem lehet nem észrevenni a nagy túlélő épületet - oldalán friss feliratokkal. Na, megvan a válasz.

Gyermekszínház lett belőle. Pont most jött ki a sajtóhír - szombaton volt az első előadás, én meg éppen előtte egy nappal láttam. A színházat az önkormányzat önerőből hozta létre, ehhez fel kellett újítani az épületet (megtörtént), meg kellett alapítani és kigondolni az új intézményt, ami otthont találhat benne (megtörtént), végül nevet kellett adni neki (ez is megtörtént), és íme: elkezdte működését a Csukás István Gyermekszínház.
 
Az épület egyébként nagyon beteg állapotban volt, nemrég még arról is volt sajtóhír, hogy le kell bontani (hú, beh gyönyörű kis balaton-parti ingatlanozás lehetett volna belőle), de most írjunk fel egy jó pontot a drága önkormányzatnak. Bízunk benne, hogy szerencse kíséri a működést, és nem lesz nagy ráfizetés a fenntartás - azt is megkockáztatom, hogy nyáron gazdaságos lesz a színház. Mért ne állhatna oda maga a sors őrt egy ilyen szép dolog mellé?
 
Egyáltalán nem hülyeség, hogy tóparti önkormányzatok színházba vágnak nyáron, hiszen a kőszínházi szezon véget ért, a POSZT véget ért, a színészek a nyaralások mellett többnyire nyári fesztiválokra kötik be magukat, az új évad első olvasópróbái pedig rendszerint augusztus közepén vannak. Erre érdemes rárepülnie a Balatonnak, hiszen a nyaralást meg a munkát itt szépen össze lehet kötni. Keszthelyen saját épülettel bíró befogadó színház működik, Füreden nemrég nyílt egy szintén befogadó, egyelőre épület nélküli teátrum, most meg ez.
 
A névadó egyébként (a nyitóelőadás stílusosan a Süsü, a sárkány volt) megjelent az első napon, és nagyon szépet mondott, íme: "Én, aki annyi szeretet adtam évtizedeken keresztül, most úgy érzem hogy ezt visszakapom". 
 

Címkék: balaton kultúra színház gyermek balatonszárszó csukás istván gyermekszínház

A bejegyzés trackback címe:

http://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr223020990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.