A július utolsó hétvégéjén (is) elmaradt átúszást szombaton végül most szombaton tartották meg. Szerencsére ezen az időpont is megfelelő volt, a hétvégét úgyis a tó partján töltöttem, így 2004 után újra nekivághattam a Révfülöp-Balatonboglár víziútnak.
A hét évvel ezelőtti 18-19 fokoshoz képest kifejezetten bársonyos melegségűnek ígérkezett a 22 fokos Balaton. Ettől még gondolkoztam azon, hogy a 2004-es nagyon pozitív tapasztalatok alapján most is bekenem magam a Bengay nevű brutálkrémmel, de a révfülöpi indulózónában sehol sem lehetett kapni. Így maradt a saját nyers bőr a hideg ellen, meg az 50 faktoros naptej az arcra, hátra és vállra leégés ellen – szükség is volt a védelemre, így is halványvörös fejjel zártam a napot.
A nevezés gyorsan ment (még egyszerűbb lett volna, ha élek az online előregisztrációs lehetőséggel), a mindössze egy vérnyomásmérésből álló orvosi vizsgálat is megvolt pár perc alatt. Jelképes bemelegítés után, pár perccel 11 óra előtt ereszkedtünk bele a vízbe. 14 éves unokatestvéremmel, Bálinttal indultunk neki az 5,2 kilométernek. Első alkalommal szemüveg nélkül, víz fölött tartott fejjel úsztam, most szerencsére vittem szemüveget és a nem túl nagy víz alatti látótávolságtól sem szédültem (emiatt nem szoktam szemüvegben úszni a Balatonban).
Amíg a nap sütött, a víz kifejezetten kellemes volt, de a 2. kilométer magasságában jártunk, amikorra befelhősödött az idő, ráadásul a tó közepén maga a víz is érezhetően hűvösebb, főleg, amikor egy-egy hidegebb áramlattal találkozik az ember. Bálint fázott is nagyon, így a 3. kilométert jelző bója előtti egyik hajónál a maga részéről befejezte az úszást.
Én mentem tovább, a hátralévő bő két kilométert már a saját tempómban tettem meg, nagyon jól ment az úszás, talán még a Csíkszentmihályi-féle flow is elkapott: bár mellben úsztam, nem egy gyorsban lapátoló átúszót előztem meg. A végén a talpraállás nem volt könnyű, szokatlan volt gyalogolni az úszva megtett kilométerek után. Amikor közölték, hogy 2 óra 31 perc alatt értem át, nem voltam túl boldog, hét éve víz fölött tartott fejjel, a jeges vízben 7 perccel gyorsabb voltam (igaz, akkor végig egyedül mentem, és csak egyszer szőlőcukroztam, míg most kétszer).
A boglári célterületen volt kisebb etetés és itatás, a Cserpes nagyszerű túró rudijából többször repetáztam, a Pek-Snack kemencéi is csúcsra járatva ontották a péksüteményeket. Az egész rendezvény tele volt katonai sátrakkal és teherautókkal, nagyon helyesen. Amikor a révfülöpi transzferhajóhoz indultam a kikötőbe, a kijáratnál találkoztam egy nagyobb csoport katonával, minden másodiknak szuronyos puska volt a vállán. Hogy mit mutattak be, nem tudom, azt már nem vártam meg. A hajó csigalassúsággal, mintegy fél óra alatt tette meg visszafelé az öt kilométert, el is aludtam rajta állva. A túlparton még láttam Rupertet (erről majd talán lesz külön poszt is), a vízimentők turbóhajója is hozzájárult a rendezvény 100%-osnak tűnő biztosításához: 30-50 méterenként lehorgonyzott vitorlások az útvonal mentén, rendőrségi és VMSZ-motorosok, plusz még egy helikopter a levegőben, távcsöves megfigyelővel.
A lebonyolításnak egyetlen igazán gyenge pontját tapasztaltuk, és ez az informatikai háttér. Az időmérést és statisztikakészítést biztosító szponzor, a Sárkány Zrt. weboldala gyakorlatilag egész hétvégén elérhetetlen volt (ebben a pillanatban is az), ráadásul érthetetlen, hogy miért tart napokig az eredmények közzététele. Gyakorlatilag valós időben, rögtön az érkezés után publikálni lehetne az egyes indulók eredményét, a papíron regisztrálók adatrögzítésére is bőven elég az a legalább másfél óra, amit hősünk a vízben tölt.
Blog-nagytestvérünkön, a Mandineren Lola az átúszáson szerzett kicsit szigorúbb élményeiről számol be, az Úszni Kék blogon pedig hillaby írta meg saját átúszását.
Ma elindult a 2011-es Goldenblog szavazás, a Balaton Blog a helyi.érték kategóriában focizik. Szavazzatok ránk!
