Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

A Balaton 1001. csodája 11.08.21. 9:46 Szálinger Balázs

Kezdjük azt érezni, hogy a Balaton 1001. csodája nem más, mint az a blog, ami nekünk elvileg konkurensünk, ami mellett elég nehéz kreatívnak és kedvesnek lenni, mert hogy aki csinálja, Varga Iván nem elég, hogy remek munkát végez, de még fontosat is. Igen-igen fontosat és meghatározót. 

Történt, hogy „A Balaton 1000 csodája” is meg mi is indultunk a Goldenblog-szavazáson. Naná, hogy kíváncsian vártuk, melyikünk lesz (a nép szerint) a jobb. Iván blogja aztán egyszer csak ránk úszott, mi azt mondjuk, jaj, aztán ahogy láttuk, hogy egyre komolyabb karcsapásokkal megy előre (most az ezüstérem sem elérhetetlen), azt mondtuk, hogy hű, és beálltunk a szurkolók közé. Most pedig azt mondjuk, hogy szavazzatok RÁJUK.

Természetes ez, hiszen a fontos a Balaton, nem ez vagy az a blog, igen is: ha megvan az a nyomorult ezüst, annak egy része a tóról szól, mi pedig ezt nagyon szeretnénk. Emellett pedig egyszerűen szeretjük a konkurensünket, nem tudunk mit csinálni. Úgyhogy tisztelettel kérnénk mindenkit, aki még nem szavazott, és a magyar tengert szeretné támogatni a virtuális 1%-jával, az nyomjon egy igent ne ránk, hanem "A Balaton 1000 csodája" blogra a Helyi.érték kategóriában. Még egyszer tehát: ITT. Ma éjfélig.

Varga Ivánnal készített nagyinterjúnk ITT - ha esetleg valaki kételkedik az ő megszállottságában.

Címkék: balaton goldenblog varga iván a balaton 1000 csodája

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr993168205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kohn töhötöm · http://magyarinfo.blog.hu 2011.08.21. 18:10:46

Szavaztam, nagy respekt nektek az ajánlásért, és Ivánnak a blogjáért!:)

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása