Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Révfülöp és egy hatalmas ötlet 11.08.24. 12:24 Szálinger Balázs

Folytatódik a színházalapítási láz a Balaton partján. Szárszó és Füred után Révfülöp is beszáll a ringbe, nem is akárhogy.

Ha minden úgy lesz, ahogy Sárkány Sándor rendező-díszlettervező-ötletgazda szeretné, akkor két év múlva Révfülöpön megkezdi működését a helyi Globe Színház. A dologban („helyi Globe Színház”) feleannyi vicc sincs, mint ahogy elsőre tűnik. Ugyanis az eredeti, Shakespeare-féle, 1599-ban épült, londoni színház pontos mását akarják felhúzni a Balaton partján (látatlanban is javasolnánk A Balaton 1000 csodája közé). Fából!
 
Neeem, ez nem ciki, szeretnénk előre jelezni. Ez nem olyan, mint ahogy azt mondjuk, Kelet Párizsa. Ez egy igazán szellemes poén, irónia és önirónia egyszerre – akkora hajmeresztő ötlet, hogy már jó. Mint a sajtóból kiderül, a másik ötletgazda Cseh Tamás volt, nem is csodálkozunk. Meg fogják zabálni a turisták! 
 
És akkor tessék, egy kósza meglátás: fogalmam sincs, mikor nyílt utoljára a Balaton-parton olyan színház, ami nem ideiglenes vagy egyszerűen csak más profilú állandó vagy profilt váltott épületben működött. Hanem hogy építenek valamit, amit eleve színháznak szánnak. A szárszói Csukás István Gyerekszínház a volt moziban indult, Füreden sem építettek új színházat, a keszthelyi szintén egy meglévő épületben van.
 
Elégetedden csettintünk a nyelvünkkel, és sok sikert kívánunk a pénzhajszához – amiről egyébkétn azt olvasni, hogy igazi közösségi összefogás van mögötte.

Címkék: balaton színház révfülöp

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr793175757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzHofi 2011.08.24. 14:04:35

Milyen lesz a repertoár?

fazzoletti 2011.08.24. 14:24:52

Az ötlet tényleg jó, bár a helyszín nem a legjobb erre a célra. Révfülöp eldugott részén, a kemping és a vitorláskikötő között. Igaz megfelelő reklámmal ez ellensúlyozható. Pénzt már most is gyűjtöttek, négy előadás volt egy ideiglenes színpadon, Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal, Rátótival, Hobóval a negyedik most nem emlékszem.

ivcsek · http://abalaton.hu 2011.08.24. 14:46:21

Valami ilyesmi (igaz szétszedhető, szállítható) faszínház van Nyíregyházán is, ha jól hallottam, Szegeden meg, és ez is eredeti ötlet a karácsonyi vásár egy hónapja alatt szalmabálákból épült színház és nézőtér:)
(Szalmabálából egész nyáron, gyors rosszidős programhelyszínek varázsolhatóak bárhol...)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.08.24. 14:46:51

Vannak fenntartásaim a historizáló építészettel szemben, az import-historizálással szemben meg pláne. Talán ha a füredi kőszínházat élesztenék-építenék újra (természetesen Füreden), az még rendben lenne. De mit keresne a Globe Révfülöpön? Ha megépül, merre tovább? Alexandriai világítótorony Tihanyban?

Ha lesz színház, az jó. Hogy utángyártott, az nem jó.

loláb 2011.08.25. 13:58:09

A balaton retróban volt egy jelenet, amikor egy uszályon vontatták településről településre a színházat, és este a parton ültek az emberek, a vízen játszottak a művészek: szerintem ez kellene ide.

Egy állandó társulatot nem tud eltartani révfülöp, sokkal nagyobb városoknak is gondot okoz ez.

Viszont egy olyan előadás sorozat, ahol az ország hat-nyolc nagyobb színháza vendégszerepelhetne (nyárról beszélünk), és estéről estére máshol lépne fel, tuti "telt házas" lenne a szezon minden napján...

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása