Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
      Kommentszűrés
’12 ápr
11
14:31

Egyedülálló panorámafotó készül a Balaton-felvidékről

Írta: Szelli

  Óriáspanoráma-fénykép készül, mely Keszthelytől Balatonfűzfőig a teljes felvidéket le fogja fedni – adta hírül az Origo. A körülbelül kétezer felvételt, melyből a végleges fotó áll majd össze, egy repülőgép fedélzetéről fogja elkészíteni Bakó Gábor kollégája, Molnár Zsolt segítségével.

  A nyitókép egy előtanulmány, melyen a Tapolcai-medence bazaltvulkánjai láthatóak balról jobbra: Szent György-hegy, a kúp alakú Gulács, Tóti-hegy (a kisebb kúp), mögötte a Csobánc. Nagyobb verzió itt elérhető.

Erről a területről fog készülni a körülbelül 2000 felvétel.
 

  A repülőgép fedélzetéről készített sorozatfelvételek összeállítása a folyamatos haladás és méretarány-változás miatt jóval nehezebb feladat, mint a felszínről, egy pontból készülő gömbpanorámák esetében – mondta el az Origónak Bakó. Az ország egyik legszebb tájáról készülő panorámafotó körülbelül kétezer képből áll majd össze, a képösszeillesztegő procedúra pedig cirka 3-4 hónapot fog igénybe venni.

  Az óriáspanoráma-fényképben azonban nem csak gyönyörködni lehet majd: a tóba beszivárgó szennyezések, illetve a nád pusztulása is jól megfigyelhetők lesznek rajta. Bakó Gábor légifotós aktuális kiállítása egyébként a Földmérési és Távérzékelési Intézetben tekinthető meg április végéig.

A fényképek forrása: Interspect Csoport.


Címkék: fotó balaton panoráma légifotó

A bejegyzés trackback címe:

http://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr864383047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.