Kommentszűrés
’13 máj
28
13:31

Balatoni vitorlások a Dunán: szabad ilyet?!

Írta: TuRuL_2k2

SVSK_Balaton_jolle_Duna_vitorlazas.png

Szigeti Péter Follow Me! mikroblogjában publikálta a fenti felvételt, amin épp vitorlások haladnak el a Budai Vár és a Parlament közötti Duna-szakaszon, folyásiránnyal szemben. Egy elmúlt napokban kapott meghívónak köszönhetően gyorsan kiderült, hogy a hajók az SVSK (Siófoki Vitorlás Sport Kör) 15-ös jolléi. Az egyesület egy többnapos túra keretében Gönyűtől Bajáig vitorlázza végig a Dunát, népszerűsítendő az uszonyos (swertes, azaz nem fix tőkesúlyos), alacsony vízállásnál is használható vitorlásokat. A túra részeként hirdették meg, hogy kedden az Árpád-hídtól indulva elspinakkereznek az Országház előtt – mivel a fenti képen észak felé tartanak a jollék, nem volt nehéz kitalálni, hogy valami másként alakult.

Telefonon elértük az SVSK-s Pomucz Tamást, a Pomucz Vitorlásiskola vezetőjét, aki arról számolt be, hogy éppen rendőrségi felvezetéssel egy kikötőbe tartanak, ellenőrzésre. Mint mondta, a déli szél miatt módosítottak a tervezett programjukon, elmotoroztak a Lánchídhoz, és onnan orrvitorlákkal észak felé hajóztak el a vár és a Parlament előtt, ezután pedig folytatják csütörtök estig tartó túrájukat Bajáig.

Bár sokan úgy gondolják, a hazai folyókon tilos a vitorlázás (eddig nekem is ez volt a gyanúm, a belvárosi Duna-szakaszra legalábbis mindenképpen), Pomucz szerint semmilyen jogszabályban nem szerepel efféle tiltás. A hajózási szabályzat egyetlen dolgot tilt a Dunán, mégpedig az ereszkedő hajózást (amikor a víz sodrására bízva halad a hajó), ezért szélcsendben motorral vagy evezővel kell biztosítani a vitorlás haladását és kormányozhatóságát. Mint mondta, alaposan felkészültek a túrára, mind a négy hajón megtalálható minden kötelező felszerelés és motort is szereltek mindegyikre, így kíváncsian várja a rendőrségi ellenőrzés eredményét.

Frissítés: A rendőrség csak rutinellenőrzésre állította meg a túrázókat. Nagyon előzékenyek voltak, mindent rendben találtak és további jó utat kívántak az SVSK-s hajózóknak.


Címkék: vitorlás vitorlázás Balaton Duna SVSK Pomucz Tamás jolle


’13 már
26
16:01

Ezüstsirály hidroplánok a Balatonon

Írta: karlberger.rókus

junkers F13.jpg

Vendégszerzőnk, Dr. Varga Sándor, a hidroplánblogger írása.

A Balaton a két világháború között is emblematikus helye volt az idegenforgalomnak, ezért repültek már 1923 júniusától a Junkers F13 hidroplánok naponta igény szerint Budapestről Siófokra. Napközben pedig a helyiek által csak Ezüstsirályként emlegetett hidroplánok a tavon szolgálták a közönséget.

A Junkers F-13 alumínium hullámlemezekkel borított, a világ első teljesen fémépítésű modern repülőgépe volt, szárazföldön kerekes futóművekkel, vizen úszótalpakkal üzemeltették.  A korszak luxus dizájnját jól mutatja, hogy a kabin előtt a pilótafülke nyitott volt, mint kezdetben a sofőrülések az országúti limuzinokban. Rövid repülésekre az egyik pilóta helyére néha beengedtek utasokat is.


Címkék: repülés közlekedés történelem hidroplán Balaton


’13 már
18
11:59

Jégbe fagyott, földöntúli táj lett a Balaton

Írta: Szelli


balaton_jég.jpg

Az elmúlt hétvégén még utolsó erejével visszaköszönt a lassan távolodó tél, a fehér zaj belepte a Balatont. A déli part jégbe zárt, földöntúli világát Varga György örökítette meg.


Címkék: fotó tavasz tél március 15. fagy jég déli part Balaton


’13 feb
23
12:33

Elfoglalt ember balatoni levelezőlapja

Írta: Szelli

balatoni képeslap.jpg

Kedves Anyám! Nagyon pocsékul érzem magam. Ez a hely hátborzongató. Társaságom nincs, rengeteget üldöznek a férfiak, szűkségem van kevesebb szúnyogra. Szeretném, ha kápét küldenél, nélkülözöm az anyósomat. Viszontlátásig ölellek! via


Címkék: retro balaton képeslap múlt


’13 feb
21
14:28

Közösségi vitorlázás: bemutatkozik a Balaton Proa

Írta: Szelli

proa2.jpg

Balatoni vitorláshajót egy használt szörfdeszka árából? Lehetséges: idén nyártól egy teljesen újfajta hajóépítési és vitorlázási szokást szeretnének meghonosítani a Balatonon és más magyar vizeken a bambuszrudazatos ősi polinéz versenycsónak, a proa közösségi megépítésével és strandversenyek rendezésével.


Címkék: balaton sport verseny vitorlás hajó vitorlázás hajóépítés proa balaton proa


’13 feb
20
10:03

A balatoni komphajózás múltja és jelene

Írta: ivcsek

1910_fred_1950benht.jpg

Ahogyan a fenti, évszázados képeslapból látszik: tervek, elképzelések és fantazmagóriák mindig is voltak a Balaton jövőjét illetően. Ám sem a Balatonon átívelő függővasút, de még híd sem épült, hogy azon gyorsan át lehessen száguldani: a mai napig a kompok jelentik a járművel átjutni kívánók számára az egyetlen alternatívát – azt is csupán Tihany és Szántód között. Ez a megoldás évezredek óta tartja magát: a rómaiak pont itt és pont így keltek át, ráadásul egyes források szerint ugyanők a Balaton vízszabályozása érdekében ugyanabban az időben kiépítettek egy vízleeresztő csatornát a Dunáig, a Sió-csatorna ősét.


Címkék: közlekedés komp Balaton balatoni kompok balatoni komphajózás története


’13 feb
5
15:03

Eközben Siófokon

Írta: Szelli


siófok1927.jpg

...1927-ben. via Balaton Repro


Címkék: retro fotó történelem múlt Balaton Siófok


’13 jan
30
13:45

Hogyan csináljunk rianást a Balatonra?

Írta: karlberger.rókus

rianas1.jpg

Hogyan csináljunk egy kósza csákányütéssel drámai méretű rianást a befagyott Balatonra? És mi van a rianás alatt? Vendégszerzőnk, Kádár András története és fotói a Balaton téli világának legmélyéről.

*

Vasárnap elhatároztam, hogy kinézek a jégre. A hírek szerint elég vastag volt, és már szombaton is érdekes hókupacot lehetett megfigyelni a maráson. A tervem az volt, hogy lékeket vágok, és a nálam levő vízhatlan kamerával készítek pár felvételt a jég alatti világról. Magammal vittem a halradaromat is, kíváncsi voltam, hogy látok-e vele halat. Amikor kiértem a partra, kőkeménynek látszó jégpáncél fogadott, láthatóan a vízbe esett megolvadt hó fagyott fehér, kőkemény jéggé. Magamhoz vettem a táskámat és egy csákányt, amivel a léket terveztem vágni. Ahogy a jégre léptem, egyből megkocogtattam, és éreztem, hogy elég kemény.


Címkék: tél természet jég rianás Balaton


’12 dec
10
09:01

Óriás betlehem a Kis-Balatonnál

Írta: ivcsek

vors_betlehem_1.jpg

Krisztus születésének történetét sok-sok helyütt bemutatják világszerte, betlehemeket állítva a települések főterein. Magyarország kis falvainak egyikében, Vörsön ráadásul a világ legnagyobb, templomban épített betlehemét építik meg minden évben. A történet ráadásul évről-évre részletgazdagabb lesz – most például a Jézus születésekor látható csillagkép került a helyére – a hitben rejlő, nem szunnyadó alkotóerőt is felfedezhetjük.


Címkék: karácsony advent betlehem Balaton Kis-Balaton Vörs


’12 nov
27
13:31

Kit érdekel, mi történik a Balatonon?

Írta: ivcsek

ujsagok.gif

Talán meglepő ezt így kijelenteni, de a Balatonnak nincs önálló hírcsatornája. Nagyon sok, ilyen-olyan színvonalú internetes megjelenés foglalkozik a Balatonnal valamilyen formában; van ahol, mellesleg balatoni híreket is közölnek, de olyan balatoni hírforrás, amely egész évben az egész Balaton-régióból folyamatosan szállítaná a híreket, csak egy van, az is csupán headline üzemmódban, „140 karakterben elfér” jelleggel.

Mielőtt a helyzet részletes elemzésébe kezdenék, mindjárt az elején megmondom, miért kell a felhasználónak magának – több helyről – összehalásznia a balatoni híreket: mert úgy néz ki, senkinek nem éri meg ebbe munkát, energiát fektetnie. Mégpedig azért nem, mert nem igen látható rá tömeges igény.


Címkék: média hírek hír hírcsatorna tudósítások Balaton