Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

A szocialista Balaton: Amikor Tamás pengetett 11.05.18. 9:01 szárnyas

A '70-es évek végétől már őrzök emlékeket. Ledurrant Zsigulik és Wartburgok között döcögtünk (ki emlékszik már az útpálya súlyos illesztési hibáira?) az M7-esen Balatonlellére. Hihetetlen, de akkor még a fő téren lehetett MHSZ légpuska-lövészet papír céltáblára. A legjobbak csehszlovák virágvázát nyerhettek. A mólón valódi vesszőből font és pirosra festett kosár volt a viharjelző, amit egy szakavatott alkalmazott húzott fel vagy engedett félárbocra – eseménytől függően.  

Aztán ott voltak a KGST országok turistái, meg persze a Stasi – amint azt a kiváló német játékfilm is bemutatta. Nappal szocialista erkölcs szerint élő fiatal németek a strandon (és szabados elvtársak odahaza), Pálma felségjelzésű gumimatracok és camping kerékpárok garmada. Ma is látható, szörnyű betonmonstrumok épültek a part vonalában, persze kellett a jómunkásembereknek az üdülő, ahová a szakszervezet beutalt, ha úgy látta jónak.

Máig sem értem, hogy hogyan élhették túl ezt az időszakot a már akkor is csodaszámba menő vitorlás matuzsálemek, az 1944-ben épített Sirocco, a nála csak 12 évvel fiatalabb Lillafüred, vagy a ma legismertebb darab, a Nemere II. Amikor szüleim beírattak az Ipari Minisztérium SE vitorlás szakosztályába, s én Optimist hajóosztályban vízre szálltam, kiderült, hogy Kollár Totya, a család régi barátja gyönyörű saját hajót vásárolt. Mi innentől számítjuk per privátim a szocialista társadalmi egyensúly megbomlását.

Ugyancsak titok, hogy régi barátomék, közismert királypárti lapalapító dédapával a felmenők között, miképpen tarthatták meg a Rákosi érában az almádi patinás villát. A harmincas éveket idéző teraszon, a kádárizmus végelgyengülésének időszakában, a Magyar Nemzet sárguló lapjain olvastuk a II. világháború korabeli tudósításait és fröccsöt ittunk, mert abban a napfényes miliőben ezt éreztük autentikusnak. Volt egy nagy kerekeskút a kertben, a szalonban meg csikorgó hajópadló. Több mint húszon-harminc éve nekem ilyen volt a Balaton; feküdtünk a fonott fotelekben és együtt énekeltük a dalt, amikor a Tamás pengetett:

Címkék: vitorlás szocializmus múlt vitorlázás balatonalmádi tabu balatonlelle kádárizmus optimist

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr52911099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása