Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Két hajó a Pelso vizén 11.05.19. 9:19 Szálinger Balázs

Pár napja megjelent egy írás Varga Iván (Ivcsek) tollából, amelynek apropója ennek a blognak az indulása. A címe (Előttem az utódom, avagy végre egy kis „Balatonblog” konkurencia) még azt is sejtetheti, hogy egy fanyar, ironikus, amolyan máshogy baráti írás következik, azonban szerencsére erről nincs szó. A szerző, aki korábban a balaton.blog.hu címen működtetett blogot, korábban már összefoglalta, hogyan szállt a balaton.blog.hu cím vissza a blog.hura, és hogy ezen kívül milyen más oldalakon ír/írt a Balatonról.

Az egész egy tavaly (talán nyári) blog.hu-s játszadozásommal kezdődött: találomra írtam be tóparti városok neveit blog.hu-végződéssel, hogy megnézzem, melyik van bejegyezve, melyiken működtetnek valamit, és teljesen véletlenül eszembe jutott a tó neve is. Tényleg véletlenül, mert hát ki gondolta, hogy ezen a címen nincs tartalom.

És természetesen ez lehetetlen is: Varga Ivánnak jóval előbb jutott eszébe. A véletlen, a(z én oldalamról nézve) szerencse úgy hozta, hogy hozzáférésem lett a címhez. Azonnal gondolkodni kezdtem, mit kezdjek vele, hiszen bár éreztem erőt magamban ahhoz, hogy anyagokkal töltsem fel, felmerült az is, hogy komolyabb szinten kellene csinálni, mint hogy néha felrakjak valami élményt a gyerekkoromból.

Végül hosszas előkészületek után mostanra készült el a blog ruhája és a koncepció. Így indult a dolog. És vannak más szerzők is rajtam kívül, nem kell mondani, hogy ez mennyire jó az oldalnak.

Varga Iván oldalát/oldalait természetesen ismerem/ismerjük, és nemcsak a gesztus viszonzása: bizony el kell mondani, hogy hatalmas és igen fontos munkát végez. Az általa szintén nagy gonddal csinált Balaton Twitterét mi is figyeljük, a címlapunkra tettük – ő szemléz bennünket, kommentel nálunk, és csak az elmúlt napokban több olyan bejegyzése volt, amitől elöntött az irigység (a henyei bükkfa és a tó nevének története például két hatalmas ötlet, amire igazán nem szégyen irigykedni).

No, ennyit szerettem volna rögzíteni: amit ő a cikk címében jelzett, az tökéletesen igaz. Úgy látom, hogy kiegészítjük egymást. A pálya hatalmas, és vitán felül áll, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk.

Szálinger Balázs

Címkék: ivcsek balatonblog balaton twitter varga iván

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr172913617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ivcsek · http://abalaton.hu 2011.05.20. 12:54:08

Nohát, köszönöm a megemlítést, a dicséret jól esik az embernek:)
Jellemző módon pont ilyenkor válok OFFline (mivel tönkremnt a gépem)!
Szép hétvégét!

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása