Ebben a faluban (Kőröshegy) eltöltvén az éjt, másnap korán, feltett szándékunk szerint elindultunk a réhhez, hogy a Balatonon, ezen a kis Magyar Tengeren idején átevezvén, Tihanyt megvizsgálhassuk. Egy fertály óra múlva a réhnél voltunk, ahol is már több emberek és kocsik voltak, akik az átalmenetelre várakoztak. Mi odaérkezvén tüstént mindnyájan felrakodtunk a hajóra, amelyen mindenestül valami 35 ember, 5 parasztkocsi, 1 hintó és 12 lovak voltak: – majd el is felejtém mondani, hogy még egy süldő disznó is volt!
Megindultunk, s a félelmünk, melyet a szél miatt jóformán megháborodott víz okozott, hamar megszűnt, a szél megcsendesülésével. Míg így mentünk, a kormányosunk ezen történetet beszélte el: Hogy tudniillik valami két hét előtt egy postahajón disznókat vittek által, s már midőn a közepén evezének, egy jókora malac kiugrott a hajóból, mely után midőn egy hajóslegény kapott volna, kirántotta az magával együtt; mivel pedig nagy szél fújt akkor, ez a hajót elcsapta a szerencsétlentül, és így a hajóban lévők segítségével nem nyújtván neki, beleveszett a malaccal együtt. Amazt négy napok múlva vetette ki a víz a Szamárdi partokra, emez pedig a réh felül lévő nádasig kiúszott, de itt már megfáradván megdöglött. –
Ez a szerencsétlen eset alighanem gerjesztett volna egy kis félelmet, hogy ha valami szeles idő lett volna, de az időnek kellemetes csendessége oly örvendetessé tette volt átevezésünket, hogy azt talán egész nap folytatni készek lettünk volna; főképp ha még az a feljebb említett (…) úrfi nem lett volna egy szálláson velünk, aki is az ő gyakortai ordításával majd nevetésre, de még több bosszúságra indított bennünket. Végre minek utána csaknem öt fertályokig eveztünk volna ezen a legkeskenyebb részén a Balatonnak (…), a tihanyi magos hegyek alatt lévő réhben kiszállottunk. (…) A réhhez érvén itt várakozott már egy igen díszes hajó, amelyen már előbb is áteveztünk, itt vala egyszersmind látni azt a Mestert is, aki a hajót csinálta volt. – Ez egy derék s tisztes ősz Magyar volt!
A szelünk jó volt, vitorlát vontunk s három fertály óra múlva a túlsó parton voltunk, ahonnét Szamárdiba, egy parton lévő faluba hajtottunk.
(Ismeretlen utazó J. János néven, 1818)