Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Foci van a Balaton partján 11.06.07. 10:07 Szálinger Balázs

Néhány hét erejéig belecsúszik még a szezonba a július-augusztusban kezdődő 2011/2012-es bajnokság – lássuk, melyik csapatok meccseire érdemes kimennie a parton ejtőzőknek. Balaton-parti csapatok, hajrá!

Siófok - NBI
Óriási küzdelem árán, de végül sikerült bent maradnia az élvonalban a Siófoknak. A hamar leszakadó Szolnok után már csak az volt a kérdés, kivel vív élethalál-harcot a tópartiak együttese. Végül a Siófok óriási hajrába kezdett, és az MTK esett ki. A Siófok gyakori vendége az élvonalnak, de gyakori vendége a másodosztálynak is. Azt kell róla tudni, hogy a Fradi mumusa – valahogy ha összekerülnek, nagyon-nagyon gyakran borul a papírforma, akár az Üllői úton is. Ha szerencsés a sorsolás, igazi nagy együttesek is Siófokra látogathatnak még nyáron – no, azok igazán nagy napok lehetnek Siófokon. A pálya közel van a belvároshoz, a stadionig vezető utak kisboltjai arra a pár órára rendszerint bezárnak, tehát korábban érdemes beszerezni a sört. A Siófok második csapata pedig a harmadvonalban játszik, itt is érdekes bajnoki meccsek várhatók, nem egyszer az élvonalbeli csapatból játszanak itt olyan játékosok, akik sérülésből jönnek fel, pihennek stb.
 
Veszprém – NBII
Csak vergődött a másodosztályban a Veszprém, és ha jól nézzük (jól nézzük?), még a bentmaradás se biztos. Az, hogy a veszprémi futball nem lehet meghatározó a napjainkban, talán nem is meglepetés, amikor Európa-szintű kézilabdacsapatot tart el. De ha arra járunk, és a focit is szeretjük, igazán barbárság kihagyni.
 
Balatonlelle – NBIII
A harmadvonal egyik élharcosa volt a legutóbbi szezonban a Lelle. Jelenleg (egy fordulóval a vége előtt) a dobogón tanyázik, és szinte biztos, hogy ott is marad. Az edző, Keszei Ferenc országosan ismert, rutinos szakember, többször vezetett élvonalbeli csapatot is – ez előrevetítheti, hogy a Lelle megpróbálkozik a feljutással. Személyes tanácsunk pedig: aki igazán jó, pörgős meccseket akar látni, annak nem biztos, hogy az élvonallal kell próbálkoznia: irány a harmadosztály. Lelkes, többnyire helyi focisták minimálpénzért, munka mellett, amatőrként futnak a gyepre. Semmi üres labdajáratás vagy alibipasszok: a magyar foci szívcsakrája a harmadosztály! Pláne Lellén, a főszezonban!
 
Hévíz FC – NBIII
A harmadvonal biztos bronzérmese. A Hévíz nemrég még afféle fiókcsapata volt a Zalaegerszegnek – több játékos, aki kiszorult a ZTE-ből, ide jött. És itt is maradt. A bronzérmet sok-sok pont előnnyel szerezték meg, a feljutásért vívott harcban a bajnos Sopron és az élvonalbeli Pápa második csapata volt. A hévízi pálya ráadásul az egyik legszebb fekvésű az egész osztályban (képünkön) – egy gerincen fekszik, a kirúgott labda sokszor egy mélyen lévő hotel tetején pattan. Talán érdemes kibuszozni Hévízre, és ha a meccs után messze van a Balaton-part: ott van a hévízi lefolyó, ahol ingyen lehet fürdeni 30 fokos vízben, azért az nem szar.
 
Balatonfüred, Badacsonytomaj – NBIII
A harmadosztály Bakony-csoportjának középmezőnyébe tartozik a két csapat. Mint fent mondtam, a harmadosztály roppant izgalmas találkozókat rejt, ha hihető ez, ha nem. A füredi pálya csillog-villog, kicsit messze van a parttól, de kínosan közel a Tescóhoz, úgyhogy hűtőtáskában sört bevinni abszolút nem nagy mutatvány. A badacsonyi pályát nem ismerem, de létezhet csúnya pontja a Badacsonynak?
 
Grátisz
Keszthelyi Haladás – futsal, NBII
Na, ők sem ügyetlenek, a másodvonal egyik legjobb csapata. Méltó nagypályás csapat híján ők képviselik a nagymúltú klubot.

Címkék: balaton sport futball veszprém balatonfüred siófok hévíz balatonlelle badacsonytomaj nappal

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr782963908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2011.06.07. 10:53:36

szombaton 17.45től közvetíti a sport2 a már bajnok és feljutó pécs-veszprém meccset, ahol ha egy meglepetés vendéggyőzelem születne és a barcs ikszel vagy kikap az eto kettőtől, akkor nb2es marad a veszprém! ha nem, lehet menni az osztályozóra! és akkor ott lehet hagyni zamárdi felsőt, meg a kék szemű lányt!

balaton rnr

és keszei 'nagyferó' ferenc a legnagyobb király!

ivcsek · http://abalaton.hu 2011.06.07. 10:53:39

Megragadó összeállítás! A Balaton környéki sportesemények egy fekete lyuk, sok energia vann benne, de összefoglalva... Ebben a kérdésben szerintem, tényleg a megyei szint a döntő:)
(Bár, ha belegondolok, ha nincs jobb program egy meccs utáni poharazásnál?)

Mitya Ivanov 2011.06.07. 11:09:40

@Bastille:
ez úgy van, hogy a Veszprém most alulról a 3., ami még osztályozós hely, az eggyel felette lévő Barcs már csont nélkül bennmaradna.
az osztályozó a keleti és a nyugati csoport 14. helyezettje között lesz.
Kérnék majd egy hatalmas szurkolást a Veszprémnek, köszi:)

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2011.06.07. 11:20:52

@Mitya Ivanov: de ha ikszel vagy kikap a barcs és nyer a vp, akkor az osztályozós helyen a barcs van és akkor nem kell játszaniuk a kelet 14.-jével, mert 13.-ok lesznek!!!

Mitya Ivanov 2011.06.07. 11:25:26

@Bastille: igen, ezt kellene kiszurkolni

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2011.06.07. 14:02:41

Harmadosztályban és azalatt tényleg élvezetesebbek a meccsek, itt Zuglóban a Postás pályára is kijárok néha, pedig az már BLASZ 2, de a verekedés minden meccsen garantált (2 félidő közepe, eleje)

Szörny 2011.06.07. 15:35:48

Az igazi balatoni foci Révfülöpön van, ott egy jól sikerült felszabadítás a Balatonban is kiköthet :-)

Szálinger Balázs 2011.06.08. 16:15:34

@Szörny: akkor zúgjon-szóljon a hajrá fülöp!

Szori 2011.06.09. 07:56:35

Régen irányított sorsolás volt, így az 1. fordulóban mindig Siófok-Fradi volt, teltház mellett. Mindenki jól járna, ha visszatérne a régi hagyomány.

David03 2011.06.14. 11:29:38

@Szörny: Ez Keszthelyen se lehetetlen. :)

... bár nem tudom mikor lesz Keszthelyen újból "foci", talán most beindul majd valami.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása