Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

A Balatont úszni át 11.07.28. 9:19 TuRuL_2k2

  Ma döntenek arról, lesz-e szombaton Balaton-átúszás, vagy tovább halasztják a rendezvényt. Talán a halasztásra nagyobb az esély: a Köpönyeg által jósolt 23-24 fokos levegőt és 19 fokos vizet is ki lehet bírni, ha süt a nap, a kitűnő Windguru szerint azonban a nyugati medencében 3-as szél várható, 4-5-ös széllökésekkel, ami elég göröngyössé (és jóval veszélyesebbé) teszi a tavat.

  Nagy híve vagyok a balatoni úszásnak, élvezem, ha nem kell 25/50 méterenként forgolódni menet közben, szeretek egyik strandról a másikra úszni (leginkább Gyenesdiás és Keszthely között, de a Sajkod-Örvényes útvonal is nagyszerű). Sokszor szerettem volna már átúszni a tavat, eddig azonban egyszer jutottam csak el a start-vonalig: 2004-ben. Akkor is az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy megrendezik-e az eseményt, a szervezők végül úgy döntöttek, hogy elindulhat a mezőny. Hónapokkal korábban még egy nagyobb társasággal terveztük, hogy nekivágunk, a tó partjára már csak néhányan jutottunk el, a boglári 17-18 fokos víz azonban a maradék lelkesedést is leépítette, így egyedül maradtam azzal az elhatározással, hogy ha már ott vagyok, akkor úszni is fogok.

  Boglárról hajó vitt át Révfülöpre, ahol először egy meglehetősen felszínes orvosi vizsgálaton estem át. Aztán az átúszást szponzoráló Bengay sportkrémből lehetett korlátlan mennyiséget magára kenni az indulóknak, s a rendezők erősen ajánlották is a bőséges használatot, a víz hőfoka miatt. Sosem használtam korábban hasonló krémet, így igazán nagy hatással volt rám, hogy először csak a bőröm kezdett el égni tőle, majd úgy éreztem, mintha a húsom, az egész testem lángolna (közben pedig az egész part a jellegzetes, mentolos-csípős szagban úszott). A krém ugyanakkor óriási szolgálatot tett az úszás során, nélküle aligha bírtam volna végig, különösen a keresztben elhaladó nagyobb vitorlások által felkavart részeken volt izomdermesztően hideg a víz.

  2004-ben a megszokottnál jóval kevesebben, körülbelül ötezren vágtak neki az 5,2 km-es távnak, de így is volt némi sokadalom az indulásnál, várni kellett. Az úszás aztán maga volt a végtelen nyugalom, a végére rendesen elfáradtam, s el is gémberedett mindenem a hideg víztől (ez volt az a szerencsétlen év, amikor ketten is meghaltak – igaz, egyikük nem résztvevő volt, csak az átúszás közelében érte tragédia). Nem túl acélos, 2 óra 23 perces eredményemmel a 18-30 éves mezőny első harmadának vége felé végeztem.

  Ha most szombaton lesz átúszás (ez néhány órán belül kiderül), akkor terveim szerint újra nekivágok a tónak, s meglátjuk, mennyivel lettem lassabb, esetleg az évek során. Külön öröm, hogy a rendezvény egyik fő támogatója a Cserpes Sajtműhely, aminek magunk is nagy tisztelői és törzsvásárlói vagyunk (bár a Cserpes Trudit nem kóstoltam még, s nehéz elképzelni, hogy elcsábítana a klasszikus pöttyöstől).

  Kinek milyen átúszás-élménye van? Hányszor és mennyi idő alatt sikerült?

Címkék: balaton sport keszthely balatonboglár úszás gyenesdiás révfülöp balaton átúszás nappal örvényes sajkod

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr723105505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása