Fenyvesi

Régi - nagyon kopott egérszürke Pobedával jöttek. Sofőr és két tiszt.
A sofőr amorf - ültében izzadós, ülést szétfingó őrmester. Zsíros képe tele hatalmas fekete mitesszerrel, zöld katonai nejlon inge átizzadva hónalján kifehéredve, sörhasa elérte a kormányt, bal mutató és gyűrűs úja nikotintól sárgult.
Bal kezében füstölgő cigaretta. Jobbal, a Pobeda kormányváltójával kell megküzdeni.
Rám sem nézett. Látott már sok ilyen besszaratott alakot, kúrvára nem számítottam neki.
Az elhárítás tisztjei nagyon nyájasak voltak. A fiatalabbik főhadnagy talán harmincöt éves, alacsony köpcös, kicsit kinőtt, elnyűtt szürkéskockás zakót viselt, nyaka fénylett a zsírtól, golyóstolla tintája átütött a zakó zseben, áradt belőle a cigarettafüst, az izzadság és cseresznyepálinka gyomorkeverő ájere. Kézfogása hideg-nyírkos, erőtlen – nem rajongtam a tolakodó kézfogásáért – féltem tőle.
Az öregebbik százados, aszott szétcigizett alkoholista, nem sokat beszélt, mintha nem is érdekelné szervezett légyottunk – meleg lesz ma – mondta. Levette zakóját, talán azért, hogy lássam a kivillanó PA-63-as fekete műanyag markolatát. Érdekes lett volna, ha én is elhozom szolgálati PA-63-omat. Ennyire nem voltam merész gyerek, nagyon is beijedtem, mert honvédtiszt létemre rendesen rám szálltak a belsőelhárítás kedveskedő sikamlós kopói.
A Pobeda recsegve vette be az egyest. Befele enyhe benzin és kipufogógázt árasztva, elindultunk az olajtársaság balatoni üdülőjébe. Hátul mellettem ült a főhadnagy, elővett egy friss doboz mezítlábas szimfóniát, mindenkit végig kínált. Rágyújtottunk – Pobedánk friss cigi-füsttel telt meg. Nem nagyon bántam, mert az alapszag szédítően borzalmas volt.
A kultúrházak, vasútállomások kátránymázas hugyozdáinak savanyúan szúrós bűzétől egy fokkal jobb volt, de sok elemében hasonlított rá.
Az üléskárpit kiégetve, foltosan foszladozott. Az első ülés hátsó támláján ondó, vagy turha száradozott, a hamutartó körüli kárpit több helyen kiégetve.
A főhadnagy észrevette, émelygésemet.
– Tudod hadnagy elvtárs, öreg Pobedánk már a végét járja.
Warszawa-ink két évesek, sokkal jobbak, korszerűbbek. A pk. fekete Volgájáról már nem is beszélve.
A főhadnagy nagyon közeledett felém, éreztem alkoholos leheletét, undorító fehér nyálka virított szája szögletében. Bizalmaskodó sunyi tekintetét le nem vette rólam. Kimeredt csodálkozó szemekkel, finom mozdulattal levette külföldi barátaimtól kapott Ray Ban Aviátor napszemüvegemet – nagyon frankó darab, nem sokan tapogatnak ilyet – mondta.
Várta, hogy én vágjak bele a témába, de nem volt érkezésem, nem értettem gyors letámadásukat. Nem tudtam, hogy a szigorúan titkos szovjet bázisépítés, vagy a belga disszidens szomszéd srác miatt van a nagy felhajtás.
Nem szóltam semmit, néztem az első ülésen bóbiskoló századost. Égő cigarettája szerencsére nem esett ki a szájából, odaragadt a felső ajkához, horkantott egyet, csodálkozva körülnézett, elnyomta a cigit, előkotorászott egy szalámis zsemlét, lassan elégedetten majszolta.
-Sok a külföldi – mondta a főhadnagy – sok – mondtam, egyre több. És milyen fasza kocsikkal jönnek – mondta az őrmester.
Majdnem elbóbiskoltam. Alig aludtam az éjjel. Csajoztunk a domboldali legendás szórakozóhelyen.
DDR es lányokra hajtottunk. Rámenős kis csajszival léptem meg. Gyorsan és flottul akart teljesíteni, mintha valami lemaradást akarna bepótolni. Most is érzem a DDR egyen szappan és desedor rettenetes „illatát”. Keményre belakkozott tupírozott haja majdnem fölsértette a kezem. Minden DDR-es csajsziból egyforma „illat” szállt, remek lányok voltak - görcsösen kapaszkodtak a Balatonba.
Émelyegtem a bűztől, cigaretta füsttől, a DDR szagtól az éjszaka legurított rengeteg Márka Vermut-tól. Nagyon vártam már, hogy megérkezzünk az olajosok üdülőjébe.
Az őrmester bekapcsolta a szélvédő alatt odagumizott laposelemmel tuningolt Szokol rádióját. Déli híreket hallgattuk. Brezsnyev elvtárs találkozott Dubcsek elvtárssal. A szocializmus építéséről, a szovjet-csehszlovák batárságról szövegeltek. Amerikában zavargások Martin Luthert King meggyilkolása miatt. Táncdalfesztivál selejtezők, sok – sok tehetséggel.
Végre megérkeztünk. A portás ismerte a kocsit és a tiszteket, szó nélkül kinyitotta a kaput.
57-ben itt, és a közeli orosz gyerektáborban ittam először kakaót.
Családunk nyaralója innen öt perc gyalog.
A dolgozó nép teljesen megtöltötte az oljos üdülőt. Rengeteg jó csaj napozott. A százados látta, hogy komolyan elmélázok a szépen lebarnult lányokon. – Tudod hadnagy elvtárs, mi itt azt basszunk meg, akit akarunk. Kicsit elcsodálkoztam, én is gondoltam erre, de ide bejönni, úgy mezítlábasan lehetetlen. Még a portáig sem merészkedtem, itt mindenkit szigorúan kontroláltak. Pár évvel korábban egy haverommal a víz felől landoltunk, de nem volt szerencsénk – elkaptak bennünket, és rövid úton kitették a szűrünket. Talán ezután jobb lesz a helyzet – gondoltam.
Nem szóltak senkinek. Az őrmester elővette az egyik apartman kulcsát, kinyitotta, körülnézett, majd intett, hogy bemehetünk.
Négy ágyas zuhanyzós főzőfülkés viszonylag tágas apartman, mintásra festett falakkal, rézre festett alumínium lámpákkal, zöldes színű linóleon padlóval, csővázas bútorokkal.
A százados egyenesen a konyhaszekrényhez imbolygott, kinyitotta a felső ajtót és kivett egy bontatlan Lánchíd brandyt. Az őrmester rögtön elvette tőle, nagy rutinnal bicskájának digóhúzójával kinyitotta. Egy perc múlva négy feles talpas pohár tele. – szásevrárs nekem keveset – mondta sofőr. Semmi gond Jóska – dobja be és menjen dagonyázni a Balatonba, a vízben majd kiázik a brandy.
Végre nem imbolygott velem a bűzös Pobeda, kényelmesen ültem a kicsit nyikorgós csőbútor fotelban. Levele - mondta a főhadnagy. Rátöltöttem az éjszakai vermutra. Beleszédültem, leizzadtam, kalapált a szívem, mint a cséphadaró. Nem voltam nagy ivó, délben a rövid nekem nagyon kemény – kúrvára megszédültem. Mi van veled hadnagy elvtárs, nem bírod a piát? – kérdezte a főhadnagy. Bírom-bírom – mondtam, de az éjjel nagyon belehúztam, most a hátam közepére sem kívánom. A belgával és a barátaival buliztatok mi?
Velük, meg DDR-es lányokkal – mondtam.
Most leesett! A szomszéd belga barátom és a vele itt nyaraló másik két belga fiatal érdekelte őket. Tudtak a kapcsolatunkról, ezért tüntettek ki fokozott érdeklődésükkel. Jelentenem kellett volna, hogy nyugati disszidensekkel állok kapcsolatban, de leszartam, nem tartottam fontosnak. Nyakig ültem a szarban – hogy mászok ebből ki!
A főhadnagy fényesre zsírosodott csatos táskájából elővett egy csomó papírt. Elém tett egy itatóspapírszerű szürke formanyomtatványt.
Tudod hadnagy elvtárs, ezek a fiatalok nagyon veszélyesek lehetnek a Varsói Szerződésre. A NÁTO- nak Brüsszel a központja, nem lehet azt tudni, miben sántikálnak a disszidensek – mondta. Nagyon ébernek kell lennünk – nem véletlen, hogy veled barátkoznak, ráadásul most nagyon bizalmas építkezésre vagy vezényelve – nem árt az óvatosság.
Ismét elöntött a melegség – rágyújtottam, morzsoltam a cigarettát, fele dohány kihullott, a parázs már égette az újamat. Izzadó bal tenyeremmel szorongattam a kellemesen hűvös, ma már kultikus tárgynak számító ajándék Ronson gáz öngyújtómat.
Kitöltjük ezt a nyomtatványt, kitalálunk egy fedőnevet neked, és aláírod.
Már kitaláltam – mondta a százados - Fenyvesi . Fenyvesi lesz a fedőneved, elvégre itt vagyunk Fenyvesen.
Na erre iszunk egyet – mondta a százados. Töltött – ittunk, töltött- ittunk…

polgár gyula

@bürger: ez miből idézet? Hasonló hangulatú Dalos György: Balaton-brigád c. könyve.

@AzHofi:

Kedves Hofi
Fenti kis írás az én történetem egy része. Én írtam és remélem még tudom folytatni hasonló írásokkal.
Valóban Dalos remekül ábrázolta a korabeli DDR-Balatont.
Stázi a Balatonon kiállításhoz én is adtam interjút Berlinben.
A régi rezsim többszörösen beépített ügynöke voltam.
Írásaimmal megpróbálom ábrázolni azt a korszakot, ami borzalmas volt, de kitörölhetetlen történelmünkből.
üdv:pgy

Még csak annyit, hogy a - domboldali legendás hely a SIRÁLY.
A z olajosok: a MAORT alsóbélatelepi üdülője.
pgy

@bürger: vannak ezek gyűjtve valahol?

Mire gondolsz?

melyik esztendőben játszódik a történet?
mert az NDK-s csajok és a Pobjeda nekem időben nem jön össze
persze nem lehettem ott mindenütt...
egy kortárs

@sityak: ha figyelmesen elolvasod írásomat, akkor könnyen rájöhetsz melyik évben játszódik a történet.

Ekkor jöttek tömegével először a DDR-ből és ekkor múltak ki az utolsó Pobedák.

@bürger: Hali, ne haragudj már, de ez a költöi képzelet szüleménye, vagy mi? Bélatelepi Maort üdülö, mint zárt terület? hülye!!!+NDK-s lányok meg Pobeda Hülye!!!! Tudod ott nöttem fel. Ügyesen irsz szo se rola. de ne állitsd be igaznak.

@mx3: én máig az Attila utcában lakok, most is itt verem a klaviatúrát.
Sajnos - vagy nem sajnos (dédéeres lányok nem sajnos) a történet igaz - miért kellene bármit is ferdítenem. Ha önnek a történet tetszik, akkor semmi gáz, már megérte.
Most lemegyek a volt Komlói Bányász Üdülő strandjára, mert kúrvára meleg van.
üdv:pgy a Hülye!!!

Lollatív

Sziasztok!Nekem fáj a szívem,mikor ilyen épületeket látok.Már sok hasonló után érdeklődtem,de senki nem adja olyannak,aki tenne is érte valamit.Ez a fájó igazság.Megvásárolni nem tudom,mert annyi pénzem nincs,de fölújítanám és hasznosítanám,de ez senkit nem hat meg.Több millio az áruk,de nem ér semmit.Mindenki az elhelyezkedését fizetteti meg és nem az értékét.

Ó, mennyi ilyen hely van ma itt. Kár értük részben, bár a pusztítás akkor lezdődött mikor átépítették kockára. Viszont Tomi cekcuális életéből elég sok fejezet van a falakon :)

Én diákként ott láttam először sztriptízt. Persze csak kívülről. a pincérek széthúzták a reluxát és beláttunk.Hála nekik. siralmas, de h miért az nem derült ki.