Nemrégiben akadtunk el vitorlással, s ha nem lett volna rajta motor – amivel csak kimozgattuk valahogy a hajótest legmélyebben fekvő pontját az iszapból – talán még most is a kikötő bejáratát torlaszolnánk. Azért az tényleg nem vicces, hogy az ember fizet a balatoni kikötésért, de nem mindenütt tud „zökkenőmentesen” ki és bejutni oda. A nyílt vízen is homokpadra futhat mostanság az óvatlan hajós, mert egyre csökken a Balaton vízszintje. Ezt valahogy még – a természet rendjeként – el lehet fogadni, de hogy a balatoni iszap kotrása és tárolása, netán elszállítása évtizedes megoldatlan kérdés, az mégiscsak égbe kiáltó hanyagságra, nemtörődömségre vall. Ebből is látszik, hogy a magyar tengernek nincs gazdája. Nincs, aki felelősségre vonható lenne a kialakult állapotokért, megy az egymásra- és a visszamutogatás, ahogyan ez Magyarországon szokássá vált.

Ne mondja nekünk senki, hogy nem volt előre látható, hogy előbb-utóbb feltöltődik a Balaton, és kijelölt zagytározók hiányában nem lesz megoldható a kotrás. Mert kotró az még csak volna, de most, hogy nincs hová hordani az iszapot, felvetődött az iszap mezőgazdasági hasznosítása is: elszállítsuk innen most, amikor kotrásra sincs pénz? Az is szóba került, hogy vágják ki a korábbi rekultiválódott zagytározókon felnőtt erdőket, kezdjük újra ott, ahol abbahagytuk. (Kíváncsi vagyok, az e területekre beruházási, hasznosítási céllal spekulálók mit szólnak ehhez, kinek meddig ér el a keze?)

Itt az ideje megnevezni, ki a felelős a kialakult helyzetért (az, hogy az előző kormány, nekem édeskevés, hiszen a személyek még mindig ott ülhetnek), illetve azt ki oldja meg, hogyan és mikor?

Nem lehetett sejteni, hogy legalább ennyire leapad a Balaton vize, de hogy öröm is legyen az ürömben, neki lehetne állni a szintén évtizedek óta halogatott partvédelmi munkáknak, az „aknamentesítésnek”, a stégek és az illegális kikötőpóznák télen veszélyessé váló maradványainak semlegesítéséhez, az önhatalmú feltöltések, építési törmelék-bejárók elbontásának. Mert míg az előbbiekre itt-ott hallottam terveket, az utóbbiakra szándékot sehol nem láttam, pedig egyszerű közmunka keretein belül elvégezhető lenne!

Könnyű a nádasokban megbúvó csónakkikötőknek hadat üzenni, froclizni a kisembereket, amíg nincs koncepció, előrelátás és következetesség. Így viszont elmondhatjuk, hogy elhalasztottunk ismét egy ritkán adódó lehetőségét, hogy hátrányainkat előnyünkre fordítsuk. Vagy netán rövidesen nekiállunk? Már szorgos kezek és agyak dolgoznak az akcióterveken? Majd ha fagy?