1945-ig a Balaton a magyar filmekben egyfajta aláfestésként szerepelt. Bár némafilmek is szóltak a Pannon tengerről – A Balaton (1909), A Balaton leánya (1921) –, de az igazi sikereket a Meseautó mintájára elkészített opuszok hozták meg. Az Elnökkisasszony (1935) című alkotás Siófokon játszódik, ahol a filmkockákon többször feltűnik a siófoki kaszinó és maga a tó. A filmben, a sok bonyodalom után, a főszereplőnő, Muráti Lili a Balaton habjaiban vallja be Jávor Pálnak, hogy szereti őt. A Címzett ismeretlen (1935) Balatonföldvárra kalauzol bennünket. Ezek a művek, ha nem is vonultak be örökérvényűként a magyar filmtörténetbe, neves szereplőkkel: Kabos Gyula, Vaszary Piri dolgoztak és szórakoztatták a nézőt.

 

A második világháborút követően a Rákosi korszak idején nem igazán készült film, mely a nagy édesvízi tóról szólna. Az igazi változást az 1953 utáni általános politikai enyhülés hozta a balatoni filmek esetében is. Makk Károly, mint fiatal alkotó Szigligeti Ede vígjátékából készítette el a sokak által ismert Liliomfit (1954), amelynek eredeti helyszíne Erdély, de a történetet átemelte a Balaton-felvidékre. Csodás háttérként tűnik fel a kockákon Füred, Badacsony és maga a tó is. A látványt és a művészi hatást pedig emeli Dayka Margit, Darvas Iván, Soós Imre, Ruttkai Éva, Garas Dezső kiváló színészi játéka. Makknak nem ez az egyetlen filmje, amely egyfajta aláfestésként használja a balatoni tájat. A Ház a sziklák alatt (1958) katartikus drámájában a Badacsony a háttér. A Tatay Sándor novellából készült mű egy szerelmi háromszög története, amelyben Görbe János, Bara Margit és a rendkívül nagyot alakító Psota Irén hármasa igen kiemelkedő. A magyar filmtörténet mérföldkövének számító Ház a sziklák alatt súlyos lelki törésvonalait olykor oldja a környezetrajz, a balatoni táj sajátos színeinek bemutatása, amely Illés György operatőri munkájának köszönhető.

 

A Kádár-korszak idején a Balaton, mint táj és üdülőhely is átalakult. Sorra nyíltak a SZOT üdülők, épültek a kis nyaralók, egymás hegyén-hátán és egyre több turista, mind Keletről, mind Nyugatról jelent meg a tónál. Kádárék felfedezték a Balatont, saját maguk számára is, de fontosnak tartották a turisztikai szempontból történő propagálást. Mindez jól kiderül abból, a nemrégiben megjelent összeállításból, amely Balaton Retro-ként (2007) került a filmes piacra. Papp Gábor Zsigmond filmje korabeli filmhíradókkal, kisfilm-részletekkel és összekötő szöveggel idézi fel a Kádár-korszak sajátos és sokarcú, de mégis tragikomikus világát. Papp Gábor Zsigmond műve nem játékfilm, egy olyan montázs, amely kezdeti próbálkozásnak jó, de azért ennél sokkal több lett volna a témában.

 

Visszatérve a játékfilmekhez, készült a Kádár-éra idején propagandisztikus balatoni film, Nem ér a nevem (1961) címmel, amelyet a korszak egyik kiemelten támogatott rendezője, Keleti Márton jegyez. Ez egy kis könnyed szerelmi történet, egy balatonlellei beutalás sztorija, ahol a Balaton csak a szép arcát mutatja. Tolnay Klári és Páger Antal kettőse sokat emel a filmen, de mára már megmosolyogtatóan egyszerű a filmecske. Nem így Bacsó Péter Szerelemes biciklisták (1965) című filmje, amely három fiatal fiú, András, Bence és Albert nyári, balatoni biciklitúrájának könnyednek tűnő története. Ez még egy korai Bacsó film, nem Tanú szintű, azonban érdekes problémát feszeget: az 1960-as évek generációváltását. A három fiú érdeklődéssel, de mégis valamilyen bizonytalansággal vág bele a nyaralásba, ahol természetesen a szerelem is rájuk talál, de a nyaralást követően vár rájuk a munka, egyikükre a Nyírségben. A filmben már feltűnik az Illés zenekar és Mary Zsuzsa énekli – a később Koncz Zsuzsa által híressé tett –, Te szeress legalább című slágert. Felnőtt a beat-nemzedék, akivel mint tudjuk, az adott politikai kurzus sokáig nem tudott mit kezdeni. A Szerelmes biciklisták egyike a meghatározó balatoni filmeknek.

 

Az 1960-as évek a fentebbieken kívül több balatoni témájú filmet hoz. Néhány csak felvillantja a tavat, mint például Mamcserov Frigyes Mici néni két élete (1962), Gertler Viktor Az Aranyember (1962), Bán Frigyes Kár a benzinért (1964), Fehér Imre Harlekin szerelmese (1966), Sándor Pál Bohóc a falon (1967), Rényi Tamás Krebsz, az Isten (1969) filmje. A sorból kiemelhető Fábri Zoltán egyik feledésbe merült, Rónay György regényadaptációja, az Utószezon (1966), amely központi helyszíne Balatonszárszó. Fábri a szívéhez legközelebb álló műveként jelölte meg az Utószezont és kétségtelen a forrásmű is érdekes, de Balaton ábrázolása is említésre méltó. Szintén a ’60-as években születik egy másik Bacsó film is, amely a tóhoz kötődik. A Nyár a hegyen (1967), ahogy a Szerelmes biciklisták is, fiatalokról szól, akik Badacsonyban vakációznak, önfeledten, mindaddig, amíg fel nem tűnik Mensáros László, akinek titka, hogy nem nyaralt, hanem korábban munkatáborban volt a hegyen…

 

És akad egy érdekesség, 1968-ból: A veréb is madár, Hintsch György rendezésében, amelyben először mutatják be, miként is bánnak a magyar és a nyugati turistákkal a balatoni szállodák. A filmbohózat főszereplője Holló Zoltán, azaz Kabos László, aki elcsenve külföldön élő testvére, Mr. Hello útlevelét és szerelmét, Szöszit, a Balatonra utazik nyaralni. A film amiatt is kuriózum, hogy az első sztriptíz-jelenet látható benne… És ismét Mary Zsuzsa hangja csendül fel, Dobos Attila főcímzenéjében: „megjött a Mr. Hello, fogadjuk szívesen, hozza a valutát…, paprikás csirkével tömjük meg a hasát…”

 

Az 1970-es években a Balaton egyre inkább a keleti és a nyugati blokk országainak találkozópontjává válik. Az „osszik” és „veszik” itt futnak össze, a STASI vigyázó szemei által kísérve. A balatoni embereknek ismerősek az emlékek, amikor Trabantok és Mercedesek sorakoztak a megtelt nyaralók udvarán. Elkezdődik a valutázás, a nyaralótulajdonosok még az utolsó helyiséget is kiadják, a Balaton teljesen telített. A nyugat-németek addig nem látott gazdagság képét sugallják, és előszeretettel látogatják a tóparti éttermeket, hoteleket. Ezt a miliőt idézik fel a ’80-as években, a nemrégiben elhunyt Bujtor István, Ötvös Csöpi filmjei. Bujtor, a magyar Piedone, munkáit lehet kritizálni, alábecsülni és megmosolyogni, de a Pogány Madonna (1980) a könnyed történet ellenére nagyon sokat visszaad a korabeli Balaton világából. A külföldi sajtó a Pogány Madonnát egyfajta gulasch westernként aposztrofálta, és valóban volt benne valami sajátos szín, ami a korabeli Magyarországra, Balatonra jellemző volt. Egyfajta IBUSZ-propagandafilmként is felfoghatjuk, nagytotálok láthatóak ugyanis a balatoni vitorlásversenyekről, a festői tihanyi tájról, de felvillannak a szép magyar nők, a teniszpályák, a diszkók, játéktermek is. Mindaz a sajátos kis magyar skizofrén világ, amely az 1980-as években jellemző volt nálunk, a legvidámabb barakkban. Jogosan nyilatkozta egyszer a rendező-színész Bujtor, hogy filmjében a főszereplő a Balaton. És nem pusztán csak eszköz vagy háttér, hanem valóban főszereplő. Későbbi művei ugyan már gyengébb utánzatok, gondolok itt a Csak semmi pánik (1981), Az elvarázsolt dollár (1985), Hamis a baba (1991) című filmekre, de mégis, Bujtor művei kitörölhetetlen részei váltak a balatoni filmográfiának.

 

Kicsivel több gondolatot szentelnék a rendszerváltás utáni balatoni filmeknek, mert ez egy neuralgikus pont. 1990 után az első, legismertebb próbálkozás a neves és jó rendező, Tímár Péter Zimmer Feri (1998) című opusza, Reviczky Gábor felejthetetlen alakításával. A film maga azonban felejthető. A témában, a zimmer frei-s világban, ugyanis sokkal több lett volna. Feri, a vállalkozó jellegzetes karaktere ugyan a balatoni vendéglátásnak, de a Zimmer Feri a sokat ígérő cím ellenére egy gyenge kis vígjáték, amely ennyi erőből játszódhatott volna akár a Velencei vagy a Tisza tónál is. Sajnos. Merthogy nemcsak az alaphelyzet kibontása, hanem a balatoni elemek is hiányoznak a filmből.

 

Ennél sokkal jobb próbálkozás, sőt nem is próbálkozás, hanem egy hiánypótló mű, Török Ferenc – A Moszkva tér és az Overnight rendezőjének – Szezon című (2004) közönségdíjas filmje, amely akár a Szerelmes biciklisták 21. századi párja is lehetne. De jóval több annál: három karcagi vendéglátós fiatal, a jobb kereset és egy szebb élet reményében vállal munkát a privatizált balatonaligai üdülőben. Ahol szinte semmi nem változott: ugyanúgy ki kell szolgálni az aktuális elitet, de mindemellett jól lefesti a rendező a balatoni és magyarországi vendéglátós élet kétarcúságát és egysíkúságát is. A Szezon kitűnő színészi gárdája, a pincérfiúk egyszerű világa és a balatoni állóvíz sajátos, de igaz képet fest a rendszerváltás utáni Balatonról és Magyarországról. A mű csak részben fikció. A DVD verzióhoz tartozik egy dokumentumfilm is, Alig címmel, amit Török a film elkészítése előtt Aligán készített az ott dolgozó fiatalokkal és a volt pártüdülő egykori dolgozóival. Meglepő módon a Szezont kevesen ismerik, még a balatoni emberek is. Pedig a Szezon a magyar rendszerváltás szimbóluma: nem változott semmi, csak a forma, és ez igaz – részben – a Balatonra is.

 

Sajnálatos módon ezzel le is zárul a balatoni filmek sora, mert a rendszerváltás után nem készült több olyan mű, amely a Balatont, bármilyen aspektusból bemutatta volna vagy valós helyszínül választotta volna. Illetve készült. De azok inkább megmosolyogtatóak és elgondolkodtatóan egyszerűek, mint például Fonyó Gergely Tibor vagyok, de hódítani akarok (2006) egy kamaszfiúról szóló története, amely Tibor balatoni kényszernyaralásáról szól. De ehhez hasonló N. Forgács Péter Álom.net (2009) című, a Balaton parti Virág gimiben játszódó, amerikai utánzatú „trendi” tinifilmje, amelynek a köze a magyar valósághoz, szinte semmi. Egy elitiskola mindennapjairól szól, megdöbbentő egyszerűséggel. A balatoni táj minden szépségével feltűnik még Sipos József Márai adaptációjában, az Eszter hagyatékában (2008) is, ahol inkább a lelki történéseken van a hangsúly, Márait filmre vinni pedig nagy vállalkozás és ez már egy másik tanulmány alapja lehetne.

 

Természetesen akadnak még a magyar filmtörténetben olyan művek, amelyekben a Balaton fel-fel tűnik, mint pl. Jeles András, A kis Valentino (1979), Gothár Péter Megáll az idő (1981) vagy Sas Tamás Apám beájulna (2003), amelyekben néhány pillanatra balatoni képek villannak fel, de mindezek írásunk szempontjából nem mérvadóak.

 

A Balatonról sok film készült, mint láthattuk. De nem elég, mert itt van ez a nagy tó, amiről irodalmi művek, képzőművészeti alkotások sokasága született, jobbnál jobbak. A film viszont kiváló eszköz lehetne, a Balaton, mint téma pedig ilyen szempontból kiaknázatlan. Hiába készül a Zimmer Feri 2, Szellem Feri címmel. Félő, nem az lesz, amire várunk. De reménykedjünk, hogy alkotnak még játékfilmeket szép tavunkról és nem csak Cseh Tamás slágere marad számunkra, hogy Ó a Balaton, régi nyarakon…