No, ha már leszúrtak bennünket a múltkor, hogy felfedtük a hévízi kifolyó titkát, és félteni kezdték a kifolyót a persze nem bekövetkezett turistaáradástól, akkor most nem fedjük fel ezt a helyet. De írni muszáj róla. Nem maradhat az ilyen szó nélkül. Aki felismeri, nehogy elmondja a titkot – de azért beírhatja ide alulra, hogy tudja, hol van – és akkor összekacsintunk. 

 

 

Nincsenek történeteim a titkos helyről, csak képeim. Ide az ember nem hoz, és itt nem alakít ki történeteket, itt aztán tényleg piszkosul nincs idő. Néha vonat szakítja meg, de azt is valami furcsa élőlénynek látjuk, a táj, a flóra és fauna részének: ez egy ilyen állat, óránként átsöpör mögöttünk.

 

 

A titkos helyen úsztak már német és magyar és mindenféle kisgyerekek első leúszott métereket. Taknyuk-nyáluk összefolyt, reszkettek a hidegtől, de nem voltak hajlandók visszamenni. Összeszorították a fogukat. Mint a macska, amit a kádba dobtak. Láttam ilyen kislányt többet is. Láttam horgászt, aki túlhajtotta a csónakot kifele menet, és nem tudott elkanyarodni a nád elől, átgázolt rajta, és bájos volt. A titkos hely stégjétől 50 méterre ajándék kikötött csónak. Itt lehet megtudni, milyen állatian nehéz lehet olimpiát nyerni evezésben. Vannak itt vízimadarak, akikre jó néha rákiabálni, hogy kussoljatok – a maximális tisztelet és szeretet mellett, csak hát jól esik – egy perc múlva úgyis újrakezdik.