Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Balatonederics elátkozott Fekete kastélya, ebek harmincadján 12.11.13. 10:51 ivcsek

ederics_kastely.jpg

Ha ez a kastély mesélni tudna, mint a Nobel-díjas Ivo Andric ama hídja a Drinán, bizony mondom, a sztoriból már rég filmet forgattak volna, és a háttérben fel-feltűnne, mindig más arcát mutatva a Balaton tükre. Magyar úri családokkal kapcsolatban olvastam már az átokról, vagy annak tűnő dolgokról. Itt most egy elátkozottnak tetsző helyről lesz szó. Bár a Balatonnak egy kivételesen szép pontján, Balatonedericsen található kastélyról beszélünk, mégsem kell senkinek. Pedig ott a szomszédban a vadonatúj golfpálya, de hiába, ebek harmincadjára került.

Hogy szellemjárta hely lenne, arról nem szól a fáma, de az erőszakos halált haltakról, vagy az öngyilkosokról az járja, hogy gyakran bolyonganak ott, ahol az a dolog velük megesett. Ebben a kastélyban pedig rendre megtörtént ez-az, amióta sietősen felhúzták… De ne rohanjunk mindjárt az elejére. Kónicz Lászó friss, őszi színpompás képei sétára invitálnak. Nézzünk körül, milyen csodás e hely, ilyenkor novemberben különösen. S milyen csodás lehetett egykoron, amikor még élettel volt teli.

w680.jpg

fekete_kastély2.jpg

fekete_kastély3.jpg

fekete_kastély4.jpg

fekete_kastély5.jpg

Évtizedek óta mállik, pusztul, de statikailag még rendben van. A 220 millió forintért kínált négyszintes kastély az 1.2323 hektáros ősfás parkjával Balatonederics külterületén, a 71-es főút felett található. „Lakóterülete” 840 m2, rézsútosan kapaszkodik a domboldalba, a felső szintekről a Balatonra látni.

„A Fekete kastély nevét tetejének egykori fekete színéről – mások szerint a feketére festett ajtóiról-ablakairól – kapta. Az itt történt események azonban más megvilágításba helyezik ezt a nevet”tudatja a Wikipedia, és ide vágó oldala el is meséli – tételesen – mi történt itt és miért. Maradjunk annyiban, hogy volt itt féltékenység tüzelte gyilkosság és öngyilkosság; betegség; a gestapó előli halálba menekvés; volt következménye a reformkor előtti császárellenes összeesküvésnek; éppúgy, mint a bigámiának és a bővérűségnek; valamint, – záróaktusként – a szocializmus nemlétező értékmegőrző képességének. Romantika, dráma, szépség és nemtörődömség, a színorgiában tobzódó őszben, egy ugrásra Balatonedericstől.

Akit pedig a reformkort megelőző Habsburg-ellenes összeesküvés szálai, részletei érdekelnek (lám milyen keveset tudunk ezekről, pedig itt a Balaton-parton is sétálhattak terveiket szövögetve hősei), itt keressen utána, kik milyen szerepet játszottak benne, s mi köze mindennek a kastély történetéhez!

Címkék: kultúra történelem kastély kincs Balaton Balatonederics Fekete kastély

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr284893760

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.14. 10:18:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ivcsek · http://abalaton.hu 2012.11.14. 07:09:44

Igen, csoda hogy még nem dőlt össze! Felvettem a csodák közé, ahogy a Fekete-kastély is oda kerül rövidest!
abalaton.hu/balaton/hirek/2011/06/ify-kapolna-hegymagas-szent-gyorgy-hegy/#content-top

helpGPS.com · http://www.helpGPS.com 2012.11.16. 07:14:00

Egy Balaton-felvidék PhotoAlbum térképet készítek: www.helpgps.com/balatonfelvidekfototerkep.php

Feltettem ide a cikk fotóit. (még aránylag kevés album van a térképen, mivel tegnap indult)

helpGPS.com · http://www.helpGPS.com 2012.11.16. 13:50:52

Köszönöm!

Van egy űrlap, ami elvileg arra szolgál, hogy a fotókat a térképen pontosan el tudjuk helyezni:

docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dGlseFFjYVk5SHRpVjJQXzBQdVhqbFE6MQ#gid=0

Ha azonban nem akar ezzel bajlódni, akkor az e-mail címem: gabor.erdi@helpGPS.com

Köszönettel, Gábor

bookmyface · http://hackerkepzes.hu/blog/ 2012.11.18. 23:02:15

szinte festői ezzel a sok növénnyel :)

Kardbíró 2012.12.28. 22:06:52

A '80-as években SZOT, gyermeküdülőként üzemelt a kastély nyaranként. Én legalább 4-szer voltam ott anno és akkoriban kifogástalan állapotnak örvendett. Méltatlan most ilyen elhanyagolva látni, józan emberi gondolkodás mellett egyszerűen hihetlen miért hagynak tönkremenni ekkora értéket. A legszomorúbb mégis az, hogy egyetlen képet sem találtam a neten, milyen volt fénykorában. Leszámítva azt a pár fotót a romokról, nincs fent róla igazán semmi. :(

matevera 2013.01.04. 18:04:44

Örömteli a számomra látni , hogy másnak is felkeltette az érdeklődését. Tavaly írtam róla egy fantasy-t. Várhatóan tavasszal jelenik meg :). Most keresek a könyvborítóhoz képet. Sajnos én is csak romosat találtam eddig.:(

ivcsek · http://abalaton.hu 2013.01.04. 21:41:24

elvileg az alsó kastélyról van régi ff fent a hálón, az anyaggyűjtésnél még találkoztam vele, de... Ki tudja :( :)

ivcsek · http://abalaton.hu 2013.01.04. 21:44:08

@ivcsek: csekkolnám a friss példányt digitálisan is, de a tréfa félre: az az igazság, h most él csak igazán e kasély, de így elhatva nincs rá tanú :D

matevera 2013.03.23. 13:37:27

@ivcsek: Tegnap megjelent a könyvem... :-) :
hu.united-pc.eu/koenyvek/szepirodalom/sci-fi-fantazia/szemfenyvesztok-i.html?tx_mdprodukte_pi1%5Bpointer%5D=0&cHash=0f87adf14e1b80495d216cdb9017039e

Kardbíró 2013.05.17. 11:02:33

A közelmúltban meglátogattam a Fekete Fastélyt, nekem személyes emlékeim fűződnek hozzá. Elképesztő volt 27 év távlatából látni ezt az állapotot.
Készült egy kis összeállítás:

www.youtube.com/watch?v=C7B05h0KR2w

magaslabda 2016.07.09. 09:43:15

@Kardbíró: Én 1971-ben voltam ott, már akkoriban is SZOT Gyermeküdülőként funkcionált.

Fracas 2016.08.21. 19:54:28

@matevera: hű, ez érdekesnek tűnik, lesz folytatás is? Mindenesetre megpróbálom megszerezni és elolvasni.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása