Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

2011 első balatoni fürdése 11.05.09. 12:01 TuRuL_2k2

A hétvégén, a ragyogó májusi napsütésben különösebb ünnepélyesség nélkül megkezdtük a magunk 2011-es balatoni fürdőszezonját (a tiszait már jó másfél hónapja sikerült útjára indítanunk). A köpönyeg.hu szerint 14-15 fokos víz egyáltalán nem volt olyan hideg (a körülbelül 3-as erősségű, északnyugati szél ellenére sem), mint a rideg számok ígérték, egy fedett uszoda 25-26 fokos vízének sem sokkal jobb a hőérzete, mint a napsütésben fürdő szombati Balatonnak. Eleinte rendesen égett-bizsergett a bőrünk és az izmaink, de pár perc úszás után teljesen barátságossá szelídült az érzés.

A jó idő ellenére a gyenesdiási strandon még nem nagyon voltak vendégek, rajtunk kívül kéttucatnyian, ha lézenghettek (főleg horgászok). A strandlépcsők még a parton, az öltözőfülke csupa pókháló, egy-két vendéglátós bódénál kalapáltak-pakoltak és a fűnek is csak egy kisebb része volt lenyírva. De a sarki büfé és a bejárat melletti mosdó már nyitva volt, és az amúgy végtelenül ellenszenves hattyú-nemzetség egyik példánya is olyan vízről felszállás- és landolás-bemutatót tartott, hogy bármilyen repülőshow-n megállta volna a helyét.

Helló, 2011!

Címkék: balaton fürdés strand gyenesdiás nappal

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr22889380

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2012 első balatoni fürdése 2012.05.02. 11:56:43

A tavalyinál bő egy héttel korábban, április utolsó napjaiban megkezdtük a magunk idei fürdőszezonját – a 2011-es gyenesdiási szezonnyitó után most Balatonszárszón. A köpönyeg.hu szerint 15-16 fokos Balatonban az első lépéseknél még harapot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása