Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Keszthely-Napoca 11.05.17. 10:21 Szálinger Balázs

Akárcsak a kolozsvári főtéren a múlt években, a Balaton fővárosának főterén is Róma után nyomoz a régész. Rómát nem találja meg, ez teljesen nyilvánvaló, de az eddig feltárt leletek alapján is világos, hogy a valamikori Castellum (hohó, lásd a város nevét) legendája nem kamu, nemcsak Fenékpuszta berregett az ókorban, volt tőle északra is élet. Római és középkori falmaradványok és hídpillér került elő a templom bejáratánál, egész pontosan egy római kori villa alapjai.

A földtúrás természetesen „Keszthely város főterének rekonstrukciója”, máshol „Városrehabilitáció” névre hallgat, elég modern nevek ezek, egy egész képviselő-testület lelkesedik tőle.

Egyébként mi is.

A teljes Fő tér felásva, a közepén egy csíkban meghagyott útvonal, a forgalmi rend persze teljesen más, mint szokott, a buszállomás áthelyezve a Rózsához, elég furcsán elosztva: a Rezi felé menő buszok a kereszteződés egyik, a többi busz a másik felére helyezve át.

A szezon kb. rámegy a dologra, a végeredmény viszont, az előrebocsátott képek alapján legalábbis, nem lesz rossz.

Egy afféle sétálós fórumot hoznak létre, és a tér fáit is… hogy is mondjam… rekonstruálják. 

Ősszel megvagyunk. Gondolom, azt csinálják a leletekkel, mint ami Pécsen történt: kiásták, tudomásul vették őket, aztán vissza rá a földet. Pedig milyen szexi lenne egy üveglapos leletmegőrzés megoldás, ahogy Vácon vagy a budapesti Március 15. téren látható. Gondolkodjatok, mekkora lenne!

És itt van egy vonatkozó cikk, érdemes elolvasni.

Címkék: balaton keszthely régészet középkor múlt ásatás római kor

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr102910569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2011.05.17. 10:57:49

zalaegerszegen a középkori vár falaiból kerülnek elő újabb szakaszok a föld alól, de azoknak se sok nyoma marad tereprendezés után

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.17. 11:06:38

@smalladam:
Nem is tudtam, de tetszik:
zalaihirlap.hu/kozelet/20110416_megvan_a_sarokbastya_felegettek

Mondjuk ez nem egy egri, kőszegi vagy szigetvári sztori. :D
'Zalaegerszeget az 1550-es években erődítették meg, amikor a török már erősen befészkelte magát a környező területekre. A mezőváros lakossága ekkoriban meghaladta az 500 főt, ez volt Zala megye legnépesebb települése. A fa- és földszerkezetű palánkfalas védelmi rendszer komoly ellenállásra is módot adott volna, ám az 1664-es hadjáratban a török fősereg közeledtének hírére a pár száz fős őrség, felmérve az erőviszonyokat, jobbnak látta odébbállni. A törökök, miután kivonultak, felégették a várost.'

smalladam 2011.05.18. 23:59:34

az hagyján, de a korabeli feljegyzésekből kiderül, hogy az erőd is egy mai magyar állami cég szintjén működött, az egyik északi bástya pl olyan vacak állapotban volt, hogy beleborult a zala mocsarába, a vár leltárában rozsdás, meg ócska titulussal ellátott bizbazok szerepeltek, a tüzérség meg többnyire szakállas puskákból állt.

amúgy ettől még fontosabb szerepe volt, kanizsa elfoglalása után főleg.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.19. 09:15:58

@smalladam:
Minek volt rá szükség, amikor 10 kilométerre északra ott volt Egervár a maga jól összerakott várával? :]

smalladam 2011.05.22. 12:58:26

@TuRuL_2k2: hogy amikor felgyújtják, akkor a füstből az egerváriak időben lássák, hogy gyorsan le kell lépni

Szálinger Balázs 2011.05.22. 14:49:23

ó hát hova is mehetnének ezek a szerencsétlen egerváriak?

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása