A múlt héten a Kogartban nyílt meg Fényhidakon át címmel Egry József gyűjteményes kiállítása. A teljes anyagba mindenhonnan érkeztek képek és emléktárgyak: a Nemzeti Múzeum és Galéria mellett (természetesen) a badacsonyi Egry-múzeumtól, a keszthelyi Balaton Múzeumtól, Veszprémből, Bajáról, a Kieselbach Galériából, tényleg mindenhonnan. Ki tudja, mikor lesz legközelebb ekkora Egry-mintavétel, mint ez most. A rengeteg utazgatás helyett érdemes most egyben megnézni.
Messze-messze, egy távoli galaxisban talán azt se tudják, hogy létezik Európa és annak közepén egy tó, amiről a leggyakoribb közhely úgy szól, hogy képes produkálni olyan színeket, melyek festékkel egyszerűen kikeverhetetlenek, fotón meg nem igaziak. Ezeknek a színeknek a (legfeljebb) érzékeltetésére tette fel Egry József az életét, na tessék, hadd szolgáljunk még egy közhellyel. Pedig nem volt olyan nagyon egyértelmű, hogy ő lesz a Balaton festője. A tótól viszonylag messze, Kanizsa és a Balaton közt félúton, Zalaújlakon született, korai munkáiban még a zalai táj is felismerhető - mint például ezen a Teremtés című képen. Mik ezek, ha nem zalai szőlődombok? Na ugye.
Franciaországi, olaszországi tanulmányutak, mindenféle idegennyelvű rakodómunkások megörökítése: amolyan szokványos magyar festőéletút - így indult. Na, ez például híres kép (Katonák a Balatonnál), korai kép, pedig ekkor még alig festett a Balatonról.
A kiállítás egyik emeletén lényegében a Balaton nélküli, Balaton előtti Egry József kap teret: egy notesze, képeslapjai, könyvek, a nyugati tanulmányutak képes beszámolói.
Meg egy portréfilm, ami egy különteremben megy folyamatosan, mérsékelt érdeklődés mellett - Sári lányom (lásd kép) mindenesetre tett vele egy próbát, majd megkérdezte: apu, de most hol van ezeken a Balaton?
Úgyhogy le is mentünk lifttel a második emeletre, ahol az igazi (igazi? legalábbis általános) Egry található.
Na és akkor jön is a Balaton-téma ezerrel, bárhova nézünk, ott a tó. Mindegyik olyan, mintha már láttuk volna valahol. Sokat gondolkodtam, miért. Arra jutottam, hogy valószínűleg a mólókon német turistáknak 80 ezerért autentikus balatoni festményeket kínáló ecsetes szatócsok miatt. Valahogy egyik se tudja megugrani Egryt. Nem minőségben - hanem egyszerűen ez a pasztelles, elmosódott, ködös, semmibe bele nem akadó Egry-stíl annyira olyan, hogy nem tudnak kigondolni belőle, és ez valamelyest visszahat az eredeti Egry-képek befogadására is. Visszafele elsülő sznobizmus. Pedig (pa-pa-pa-pááám!) ezek a képek az igaziak. Hogy ráült végül egy randa festménybiznisz, arról a legkevésbé tehet Egry József maga.
Na ez már egy klasszikus Egry. Mindenkinek szólok, hogy a fényképezési módszereim komikusak amúgy is, itt meg rengeteget szenvedtem azzal, hogy ne tükröződjön vissza az üveglapokról a neonfény, emellett néha a képek arányai sem a festményekéi. És érzem én, hogy kevés kínosabb dolog van, mint a létező Balaton színeit visszaadni hivatott Egry-festmények színeit visszaadni hivatott, ide-oda vagdosott fotóművészet - egy húszezer forintos géppel. Na, ezért kell megnézni a kiállítást. Hatig nyitva van, gyereknek 750 a jegy, normál embernek 1500.
Ez meg már maga az egyik Főmű. Balatoni halászok, 1923.
Érdekes Egry Józseffel kapcsolatban, hogy az egyetlen felismerhető balatoni objektum a nála a Badacsony. Ha a Badacsony a múzsa, azt általában jelöli is a kép címében vagy úgy szignózza. De a többi képein sosincs jelölve, hogy melyik partszakaszt ábrázolja. Viszont valóban felismerhetően balatoni a táj. Lehet, hogy tényleg nem volt rossz festő?
Sári egyik kedvence. Az üvegéről visszatükröződik az enyém.
Ez pedig egy nagytotál, a rend kedvéért. Középen le lehet ülni, és wifin kinézni az első vonatot a Balatonra.
A kiállítás megtekinthető július 31-éig a KOGART-ban, az Andrássy úton. További információk, az Egry-kiállításhoz kapcsolódó egyéb programok (vannak ám, csak nem írtam róluk!) ITT.
