Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

67 éves a tó zászlóshajója! 11.08.03. 12:52 Szálinger Balázs

Na ki tudja, hány éve áll a Kékszalag időrekordja? 56 éve. Ki tudja, melyik hajó tartja? A Nemere. Ezen a héten 67 éves a még mindig bérelhető legenda.

10 óra 40 perc alatt vitorlázta körbe a Balatont a Nemere 1955 júliusában. Keszthelyt nem egészen öt óra alatt érte el. A máig páratlan rekordhoz persze szerencse is kellett, hiszen a vitorlázásnak olyan a szél, mint a focicsapatnak a kapus, a húslevesnek pedig a tyúk. Vagy a szakács. Más kérdés, hogy szerencse ide vagy oda: 1955 óta nem volt ekkora (sőt ehhez fogható) szerencséje egyetlen más hajónak sem. Az akkor kétévente megrendezett Kékszalagon zsinórban négyszer ért be elsőként: 1951-ben, ’53-ban, ’55-ben és ’57-ben, majd legközelebb nem is olyan rég, 1991-ben.

A Balaton zászlóshajója a füredi hajógyárban készült 67 évvel ezelőtt, július-augusztus fordulóján, 1944-ben. Valamivel több mint egy évtizede új tulajdonosa lett a hajónak, Láng Róbert újjáépíttette: Nemere II. néven megújult a legenda, a 2000-es évben pedig a saját kategóriájában meg is nyerte a magyar bajnokságot. Az újbóli vízre bocsátás alkalmából egy könyv is megjelent róla Simon Károly tollából Nemere II. – A Balaton zászlóshajója címmel.

Áprilistól novemberig bérelhető, a kapitány mellett 11 ember fér el a fedélzeten. Árak, részletesebb adatok, részletesebb történet itt.

Isten éltesse a Balaton nem is olyan nagyon koronázatlan királyát!

Címkék: balaton születésnap rekord vitorlázás kékszalag

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr303071205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.08.03. 17:46:41

Isten éltesse :)

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2011.08.05. 12:45:05

Volt szerencsém a Nemere II-n egy gyönyörű nyári napot eltölteni - felejthetetlen élmény!

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása