Két hete tűnt el Balatonszárszónál egy ötvennyolcéves férfi, aki úszni indult. A vízirendészet és a vízimentők egyaránt keresték, de napnyugtáig nem akadtak a nyomára – ezeknek a történeteknek az esetek 99%-ában az a vége, hogy pár nap múlva rátalálnak a holttestre, vagy éppen sosem kerül elő az illető.
Nem úgy ebben az esetben: két héttel később, hétfőn este a – vélhetően már elsiratott – férfi egyszercsak hazatért családjához. Hogy mi minden történhetett vele a tizenhat nap alatt, az meglehetősen homályos. Nem tudni, hogyan került a partra, nem tudni, hogyan került egy fővárosi hajléktalanszállóra, ahol aztán hétfőn nyerte vissza öntudatát. Bár ő már dolgozni indult volna, a fejsérülése körüli bizonytalanság miatt kórházba szállították kivizsgálásra.
A történet szerencsés végződése egyáltalán nem tipikus, évente több tucatnyian vesztik életüket a Balatonban, s a legtöbb esetben nem teljesen rajtuk kívül álló okokból. Spiccesen éjszakai úszásra indulni (minősített esetben: a víz közepén lehorgonyzott vitorlásról fejest ugorva) kitűnő ötletnek tűnik az adott helyzetben, de nem biztos, hogy jó a vége. Vagy másodfokú viharjelzésben úszástudás nélkül, egy szál gumimatraccal küzdeni meg az elemekkel. Sajnos magam is hajlamos vagyok messzebb úszni a parttól, mint szabadna (északon 500, délen 1000 méter az engedélyezett távolság), küldött/hozott már ki a tóból vízirendészet, egyszer fel is jelentettek, szerencsére megúsztam egy jegyzői figyelmeztetéssel a szabálysértést.
