Mondhatnánk persze, hogy Isten áldása a hévízi tó maga – de ez a lezárt tó a maga jegyáraival jó ideje már csak a németeké és azoké, akiket az orvos odaküld, egészséges magyar paraszt nem nagyon dughatja bele csak úgy a lábát.
Mi viszont pont ilyenek vagyunk, ebben a történelmi korban élünk, és nekünk is jár az, mégpedig ingyér, ami az elnyomott őseinknek. A mi csodánk a hévízi kifolyó. Mi itt éljük át azt a varázslatot, amellyel a Jóisten a hévízi tó képében meghintette a földet.
Ahol az út a legközelebb megy a tóhoz, a kerítés mellett van egy híd, annak az egyik oldalán indexet ki, autót le (újabban nem lehet behajtani, tehát kell egy kis ügyesség), talán száz méter séta, és ott is vagyunk. A zsilip a kemping után van, fel fogjuk ismerni a parton hűsölő népekről (jórészt helybeliek, akik tudják ezt a titkot), de ha másról nem, hát akkor a vízcsobogásról. A zsilip olyan nyolcvan centiről ejti le a vizet – ez a kis vízesés a kifolyó egyetlen ember alkotta látványeleme, emellett pompás masszírozógép, lehet, hogy a gyógyfürdő masszírnői se tudnak nyújtani ilyen szolgáltatást.
A vízesés 2x3 fő részére van fenntartva, külön élmény odajutni, mert a sodrás erős, a talaj pedig csúszik. De ha már ott vagyunk, ne hagyjuk ki, hogy a fejünket bedugjuk a vízfal mögé, van levegő, egész jól el lehet mögötte lenni percekig. Mondani se kell, hogy a víz huszonvalahány fokos, időjárásfüggetlen, április elejétől októberig simán járnak ki emberek – attól függően, hogy kit mennyire sokkol a megszokott meleg vízből való kilépés. Az ember szíve szinte megesik a szegény tudatlanokon, akik mondjuk két hete, a nagy nyári fagyok alatt a befizetett keszthelyi nyaralásukat töltötték innen tíz kilométerre, végignézték az összes múzeumot és megnéztek minden filmsorozatot a szálláson – míg itt tombolt a nyár.
A víz gyerekbarát, legmélyebb pontján se több, mint 140 centi, és nemcsak meleg, de tiszta is. Műanyag kajatartó dobozokkal ebihalakat fognak a kölykök, az ember látja a lábfejét, és a tavirózsák se tudnak hazudni – ahol megélnek, ott nagy baj nincs a vízzel. Márpedig aki a hévízi kifolyónál lógatja magát, azt tavirózsák simogatják. A csatorna mindkét oldalán rózsaszín sáv, jó szokása az ide járóknak, hogy senki se tépkedi őket. Ilyen virágkoszorúja még a tavi fürdővendégeknek sincsen.
A tavirózsák alkonyatkor becsukják magukat. És ekkor érkeznek újabb turnusok. Eltűnnek a kisgyerekesek és az idősek, jönnek a fiatalok. Este fürdeni ugyanis nagy mulatság. Éjszaka még nagyobb – na itt erre lehetőség adatott. Az Isten ajándékán külön kis csokor a Balaton nyugati felén oly gyakori nyári vihar. A parton maradni lehetetlen, hazamenni gyávaság: nyomás be a vízbe. Villámcsapástól, mint a Balatonon, tartani nem kell: jó magas fák vállalják a fürdőzők helyett ezt a felelősséget. Vihart végigúszkálni, villámokat nézni a hévízi kifolyó vizében – nem rossz, nem rossz. Sörrel lenne az igazi, de itt nincs semmiféle üzlet, és ez helyes.
A kifolyóval visszakapunk valamit abból az időből, amikor maga a hévízi tó az arisztokraták szemében egy nagy büdös vizes-virágos tályog volt, és csak a környékbeliek jártak ki rá, lovat csutakolni, lábat áztatni, mosni, úszkálni. Néha összekacsintottak. És itt összekacsintanak ma is. A fentiekhez tessék hozzágondolni, hogy ami a csobogást adja, attól reggel 11-ig alszol, mint a tej, mert tényleg az egyik legjobb gyógyvíz a világon. De ez mindegy is. Néha annyira egyszerű pusztán élvezni az életet – és ezt itt lehet.
.jpg)
Szálinger Balázs
Elindult a 2011-es Goldenblog szavazás, a Balaton Blog a helyi.érték kategóriában focizik. Szavazzatok ránk!
