Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Bujtor élő emléke 11.08.29. 7:55 Szálinger Balázs

Már múlt héten be akartunk számolni a II. Bujtor István Filmfesztiválról, de akkor még kevésnek tartottuk a dolgot. Most itt vannak az eredmények.

A házigazda Balatonszemes, a szervezők pedig az önkormányzat mellett a helyi Latinovits Művelődési Ház, a Magyar Versmondók Egyesület, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus és a Latinovits Alapítvány. Ez talán soknak tűnik, de legalább mutatja, hogy Balatonszemesen komolyan veszik a két éve elhunyt színész-rendező-színházigazgató emlékét, és ez helyes.

Az eredményhirdetést Kern András, a valamikori barát és kolléga kezdte, emléket idézett.

A zsűri (Dékány István filmrendező, Kalász József a MAFSZ elnökségének tagja és Kiss László a Latinovits Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke) végül nem adott ki első díjat, hanem a másodiktól kezdve megosztott díjakat ítélt oda az alkotóknak, és volt egy különdíj is.

A Bujtor István Filmfesztiválon független és amatőr alkotók és alkotóközösségek nevezhettek. A fesztivált augusztus 20-21. között rendezték meg a szemesi Nyár-Marasztó rendezvénysorozat keretében. A vetítéseket a Bujdosó Pincében tartották.

Eredmények a szpot alatt.

 

II. díj
Kopsz csirke - Szombath Máté
Kertünk Istennel határos - Csubriló Zoltán


III. díj
Üvegbúra – Szakonyi Noémi Veronka
Ki a gőzöst igazítja - Fekete Csilla 


Különdíj
Rácegres - Monhalt Ákos

 

Címkék: balaton film fesztivál balatonszemes bujtor istván

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr463187066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása