Most, hogy megjártam a temetőket, ismét felmerült bennem a kérdés: vajon hányan választják végső nyughelyükül a Balatont? Adatokat nemigen találtam, igaz nem is nagyon volt hol keresnem, mivel kevesen jelentik be, hogy szeretteik hamvait a vízbe szórták. Azt azonban többen állították, hogy láttak ilyet.

Lévén, hogy szabadon (és elvben kötelező jelleggel) rendelkezhetünk arról, hogy hol szeretnénk búcsút venni földi pályafutásunktól, akár a Balaton hullámait is választhatjuk: én is gondolkodom ezen, több praktikus ok mellett, mert „ide valónak” érzem magam.

„Egyébként én azt mondtam a családomnak, hogy halálom után Balatonfüreden a Tamás-hegyen lévő nagykeresztnél szórjanak szét. Ott nagyon szép a kilátás, tudom, hogy nekem akkor már nem számít, de akkor is.” – vallja meg egy helyütt, mások álláspontját firtatva – egy anonim nyilatkozó.

Ugyanakkor, ha csak azt vesszük, kinek hány kedvenc helye van a Balatonnál, talán nem is bánjnk, hogy nem botlunk lépten-nyomon a hamvakat a hegyoldalba, a parti vízbe, a nádasba szóró kisebb csoportosulásokba. Persze lehet ezt diszkréten is, ott, és amikor vélhetően kevesen járnak. Gondolom, senki nem kívánja, hogy porhüvelyét a strandolók közé szórják.

Mégis, például az aranyhídnak, van egy hangulata, s egyszerű képzettársításként kínálkozik, hogy akitől búcsúzunk, most, (hogy már teheti) átkel rajta. (Mert azon egyszer bizony át kell kelni – ha másként nem – gondolatban.)

A neten amúgy találni ilyen jellegű búcsúszertartásra vállalkozó szolgáltatókat, a választék azonban a légi szórásban merül ki. De gondoltam, hajóról is lehet ezt, ahogy a Dunába, Tiszába szokás. Kiderült, ez valahogy a Balatonnál nincs divatban: esküvő hajon igen, ravatal hajón nem. (Pedig ott aztán senki senkit nem zavar, igazán bensőségesen megoldható a kérdés!) De nem lehetetlen a dolog. Pontosan ki van munkálva minden mozzanata, a legapróbb részletekig és ráadásul nem is egy üzleti oldalon, árakkal: csónak kis pénz, sétahajó nagyon nagy pénz alapon. Akit érdekel, miként zajlott le nemrégiben egy balatoni „kapitány” temetése hajóról, a tengerész hagyományoknak megfelelően, az itt olvashatja a tudósítást, illetve az esemény (adaptálható) forgatókönyvét.

Elvben engedélyt kell kérni az urna tartalmának ürítéséhez, a terület gazdájától, de mint azt látjuk és tapasztaljuk, a Balatonnak nincs gazdája. (A kaposvári Desada-tóban a helyi jegyző például megtiltotta az ilyesmit!)

Mit gondoltok hát, keressek egy Balatonra néző magaslaton lévő temetőt (egy-kettőt már találtam), vagy bízzam magam a szélre, a hullámok táncára? Ez esetben, amit az olcsóbb szertartáson nyerünk, akár – az utolsó utamra kísérők – el is költhetik egy jobb étteremben, halotti tort ülve, jófajta borokkal koccintva üdvösségekre, nem rohanván haza. Talán eljön az idő, midőn esküvőre, keresztelőre és Halottak napjára (nem Halloweenre) is a Balatonra fogunk járni – legalábbis többen, mint most –, mert van ennek egy verhetetlen hangulata, bármely évszakban.

Kapcsolódó gondolatok, további kérdések: Temető helyet nyugvóerdő?