Hogyan csináljunk egy kósza csákányütéssel drámai méretű rianást a befagyott Balatonra? És mi van a rianás alatt? Vendégszerzőnk, Kádár András története és fotói a Balaton téli világának legmélyéről.
*
Vasárnap elhatároztam, hogy kinézek a jégre. A hírek szerint elég vastag volt, és már szombaton is érdekes hókupacot lehetett megfigyelni a maráson. A tervem az volt, hogy lékeket vágok, és a nálam levő vízhatlan kamerával készítek pár felvételt a jég alatti világról. Magammal vittem a halradaromat is, kíváncsi voltam, hogy látok-e vele halat. Amikor kiértem a partra, kőkeménynek látszó jégpáncél fogadott, láthatóan a vízbe esett megolvadt hó fagyott fehér, kőkemény jéggé. Magamhoz vettem a táskámat és egy csákányt, amivel a léket terveztem vágni. Ahogy a jégre léptem, egyből megkocogtattam, és éreztem, hogy elég kemény.
Az első léket pár méterre a parttól vágtam, 10 cm-es volt a jég. Határozott léptekkel a nyílt víz felé vettem az irányt, nagyokat koppintva a csákány nyelével a jégre. Már ekkor is több rianást sikerült elindítanom, amik a tömör jégen a jellegzetes hang kíséretében hosszú repedésként jelentek meg. Nem aggódtam, éreztem, hogy vastag jégen járok az amúgy is térdig érő vízben. A következő léket 300 méterre a parttól vágtam. Itt a jég már 15 centis volt. Nem is időztem, egyből elsétáltam a marásig, ahol az a jól látható jégkupac húzódott. Ez előtt is vágtam egy léket, hogy beazonosítsam a mélységet, de teljesen megnyugtató volt a helyzet, alig méteres víz és 15 cm-es jég fogadott.
Fel is pattantam a puhábbnak hitt hóhegyre, ami teljesen betonkeménységűre fagyott. Ami a szemem elé tárult, egészen elképesztő volt. Ököltől sárgadinnye nagyságig vízbe fagyott hógolyókból összeállt páncél borította a vizet. Ennek a szilárdságában már nem voltam biztos, óvatosan, a jéggé fagyott hókupac szélén vágtam egy léket rajta. Egészen fura állagú volt. A felső 20 cm kőkemény volt, de ahogy ezt átütöttem, éreztem, hogy valami nem teljesen szilárd, de határozott tömegű anyag van a jég alatt. A csákány nyelét teljes mélységig csak folyamatos lökdöséssel tudtam lenyomni. Ez megnyugtatott, mert ha valóban egy méter vastagon áll ez a jég alatt, akkor nem hinném, hogy beszakad alattam. Megütögettem a tetejét, de nem sok kárt tudtam tenni benne, hihetetlenül szilárd volt a felület. Ezen felbuzdulva megnéztem a GPS-t, és láttam, hogy nem vagyok messze egy általam ismert nyílt vízi haltartástól, alig 150 méter választott el tőle. Elindultam a hógubacsokból összeállt jégen a nyílt víz felé.
Félúton, ellenőrzésképp úgy döntöttem, vágok egy léket, megnézem még mindig elég vastag-e, hiszen már a mély víz határán járhatok. Ekkor történt a lélegzetelállító esemény. A csákányt a jégbe vágva egy több másodpercig hallható, távolba szaladó repedéshang volt hallható, ami után azonnal hajszálvékony fekete csík jelent meg a jégen. Kihúztam a csákányt, és nem hittem a szememnek. A repedés határozottan szélesedni kezdett. Gyorsan felálltam és hátrébb léptem, csak meredtem magam elé. A repedés körülbelül fél perc alatt 80 cm-es szélességet ért el, és egy gyönyörű, több kilométerre elnyúló, parttal párhuzamos rianássá tágult. Egészen elképesztő látvány volt, ahogy a több négyzetkilométeres jégtábla távolodott attól, amin jégbe gyökerezett lábbal álltam. Amikor a tágulás megállt, és lassan fel tudtam emelni a lábam, a talajról négykézlábra ereszkedtem és kimerészkedtem a szélére. Egészen elképesztő volt látni, hogy milyen vastagon állt össze a sok kis jéggombóc. A nálam lévő vízhatlan kamerát ekkor egy damilra kötöttem és a repedésbe engedtem. Egészen elképesztő felvételeket készített. Azt gondolom, minden kép magáért beszél.
Hihetetlen élmény volt és óriási tanulság. Igenis, benn lehet rekedni egy jégtáblán: nem árt, ha nyílt vízi jégháton tervezett túrákra, horgászatokra többen megyünk; és viszünk magunkkal alu létrát is, aminek a segítségével át lehet kelni ilyen hasadékokon. A legfontosabb tanulság: a csákányt mindig a nyílt víz irányában vágjuk a jégbe, hogy a jó oldalon maradjunk, amikor megnyílik a talaj!
