Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Sármellék: orosz város Magyarországon 11.05.27. 12:31 Szálinger Balázs

Százharmincegy ékszercsörgető orosz turistával a fedélzetén leszállt a sármelléki reptéren az első, Moszkvából érkező charterjárat. A Fly Balaton Nemzetközi Repülőtér (név egyelőre marad!) főként Németországból fogad gépeket (az angliai gépek valahogy elmaradtak), de most a nyár végéig folyamatosan érkeznek az orosz szállítmányok. Itt a forrás, ami elég jó kis cikk, mi van a Fly Balatonnal, el lehet olvasni. De jöjjenek a saját élmények. Ha már oroszok, ha már Sármellék. 

Úgy nőttem fel, hogy a házunk fölött volt a hangrobbanás. Alsópáhok-Abszolútalsó. Nem tudom már, napi mennyi gép járt-kelt fölöttünk, de a kifutópálya észak-déli irányú volt, pont felénk szálltak fel, és erősen szerettek röpködni a vasparipáikon. Amióta az eszemet tudtam, adottság volt a zaj, tehát nem zavart különösebben, meg lehetett szokni. Amikor negyedikben a lesajnált déli falurész legendáját erősítendő arról meséltem az osztályfőnöki órán a tanítónénimnek, hogy hűmicsoda zaj van arrafelé, ő nagyon rendszerhűen annyit mondott, hogy nyugi: a sármellékieknek még rosszabb lehet. De a hangrobbanást mégsem a rohadt sármellékiek kapták. 
 
 
Nyilván nem olyan szinten, mint a sármellékieknek, de a mindennapjainknak tényleg részei voltak az oroszok. A Nagykanizsa-Keszthely-buszjáratok hátsó szektorait megtöltötték a kikent-kifent nők. Ők voltak a bárizsnyák. Olykor egyenruhások járták végig az utcát, hogy aranyat adjanak el. A keresztapámék Zalaváron abból egészítették ki a jövedelmüket, hogy orosz arannyal üzleteltek. Magdi néni bárhova ment vendégségbe, tíz percen belül előkerült a zsebkendő, kibogozta, és kidőlt az asztalra az orosz arany. Tekintélyük is volt: nekik aranyuk van, akármilyen is, mattabb, világosabb, orosz, de arany.
 
Halandó csak a kommunista mutatvány besülése után léphetett a reptér területére. Repülőnapok voltak, ott repültem először életemben, talán 1992-ben. Két kör a pálya fölött, és vissza. 1100 forintért. Egy teljes gyerekkor után bejutni a reptérre: félelmetes élmény volt. Még mindig valami félős homály övezte az objektumot. Nem tudjuk, mi van ott. Valami nagyobb dolog van ott, valami olyan, amihez képest mi vagyunk a kicsik, a körüllakók, a civil lakosság, a támaszpont beszállítói, parasztjai. Zalaapáti fölött, a zsidótemetőnél még a kilencvenes évek közepéig is kint volt egy fényképezni tilos-tábla. Na, ebben a szellemben kémleltük a fiúkkal (a szintén az oroszoktól szerzett) távcsöveken a repteret a tábla mellől: valami érdekes csak lehet ott, ha nem lehet fényképezni. Nem volt semmi érdekes.
 
Amikor bejutottunk, a testvéreink már elmentek. Mint kiderült: egész városuk üzemelt a betonfal túloldalán. Igazi város, gyógyszertárral, orosz élelmiszerbolttal, fodrásszal stb. Már rég nem kellett félni, mégis szinte lábujjhegyen mentünk be a hangárokba. Nem volt bennük semmi - és ettől csak még érdekesebbek voltak. Hű - itt vadászgépek álltak még egy éve is! Pár éve valahol találtam a neten egy orosz fórumot, ahol a sármelléki veteránok tartják egymással a kapcsolatot. Elvesztettem azóta a linket (boldog lennék, ha valaki megtalálná nekem!) Régi, reptéren belüli bulifotókat is töltöttek fel (igazán felbecsülhetetlen kincsek ezek, mert hát csak most láthattuk, mi folyt odabent), gondolom, anekdotamesélés ezerrel, de hát cirill betűkkel. Valamikori orosztanár anyámat nem ültettem le a gép elé fordítani - szerintem lassan húsz éve nem tud oroszul. Szóval nézegettem a fotókat, és furcsa volt látni, hogy ezek az odesszai, leningrádi, szibériai és majdnem-mongóliai fiúk itt élték át a birodalmiságot tőlünk két kilométerre. Csak itt, egy gyarmati támaszponton találkozhattak egymással, mert hát háború nem volt. Nem nagyon tudtuk, hogy ezek emberek: mi csak azt láttuk belőlük, hogy két tányérsapkás ruszki letaposta a frissen betonozott lépcsőnk éleit.
 
Kis büszkeség: az én apám volt, aki először dobta be a nyilvánosság előtt, hogy lehetne akár polgári repülőtér ebből a katonaiból. A nyolcvanas években - a Hatvanhat című műsorban. Állítólag kínos lett a hangulat a stúdióban, kicsit baszogatták érte a munkahelyen, de nagy baj nem lett belőle.
 
Lett viszont polgári repülőtér, olyan, amilyen. Az a helyzet, hogy a falusiak, a környékbeliek most is ugyanúgy kívülről látják az egészet: nem tudják, mi folyik odabent. Nem egy lélegző, működő mindenkié-reptér. Azt gondolják/juk, hogy oda valami csodabogarak jönnek, azok is nagyon ritkán. Ha egyáltalán. Gépeket nagyon ritkán látni a fák fölött - tehát teljesen nyilvánvaló, hogy valami huncutság folyik odabent, ugyanolyan ellenőrzés mellett, mint harminc évvel ezelőtt. A reptér nem lett a környék része: nem téma, odaminemmegyünk-objektum. És már hangrobbanás sincsen, ami emlékeztetne arra, hogy létezik.
 

Címkék: balaton sármellék múlt fly balaton

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr652936406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ivcsek · http://abalaton.hu 2011.05.27. 12:55:18

"Odaminemmegyünk objektum" - no ez tetszik:)
Én Taszáron húztam le az előfelvételit, tényleg amolyan "furcsa egy hely ez, menjünk innen" - mint a "Gyalog Galoppban" mondja a kobzos EGY ILYEN katonai (vagy akármilyen) reptér...

Biróm az ilyen helyi érintettségű (Balatoni témájú) írásaidat!

Mitya Ivanov 2011.05.27. 12:58:13

Szentkirályszabadja dettó, azzal a különbséggel, hogy ott valami harcihelikopter ezred állomásozott. Hangrobbanás nem volt, de volt helyette lassan zúgó helikopter, amelyek a Balaton keleti medencéje felett tettek egy kört, a Balatonalmádiban nyaralók legnagyobb bosszúságára.
A repülőtéren szintén voltak repülőnapok, szóval ez is hasonló. Viszont még a 90-es évek végefelé is voltak itt helikopterek, konkrétan a Bakony Harcihelikopterezred bázisa volt itt.
Mostanában a polgári hasznosítás is felmerült, Veszprém megvette a repülőtér felét, aztán lett nagy ellenállás, mert a délről érkező repülők, Siófok és Almádi felett haladtak volna el. Nem mintha ennek a repülőtérnek lenne bármi realitása, és úgy tűnik nincs is.

Szabó bakter 2011.05.27. 14:01:31

nem lenne baj, ha a sármelléki reptérről lehetne sok országba repülni... Itt van tőlem nem messze. Vagyis sokkal közelebb, mint a ferihegyi. szerencsémre anno, amikor jöttem haza angliából itt szálltam le. a kapolyiak, meg a kapolyban állomásozott oroszok is tartják vmi forumon a kapcsolatot. sajnos már nem emlékszem hogy találtam meg...

Anti Anyag (törölt) 2011.05.28. 10:35:08

Én 14 évesen orosz elektromos borotvákban utaztam, az Újpalota határán lévő laktanya kerítéséhez jártam áruért.

Valami 2 hónap alatt vettem a haszonból egy orosz félverseny váltós bringát.

Persze nagyon örültem, amikor eltűntek a rendszerükkel együtt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.28. 10:41:25

@Anti Anyag:
Megmákonyoztad őket a kapitalizmussal. :(

Pont pár hete jártam az újpalotai szovjet laktanya maradványainál. Érdekes hely, 100% elmúlás, pár év, és a még álló falak is leomlanak.

snr torrente 2011.05.28. 10:59:08

Siófókon nekünk jutott hangrobbanásból és átvonuló helikopterekből is. Gyerekként nagyon élveztem, nagyanyám már kevésbé. Nem beszélve a rendszeres katonai csapatszállító vonatokról és kivonuláskor a rengeteg tankról.

mallac 2011.05.28. 11:06:59

Egy ízben Balatonszentgyörgy vasútállomáson álldogálva hallottam ahogy egy sündörgő magyar civil az ott ácsorgó szovjet katonatisztnél érdeklődik : kerozin jeszty? Nem tudom lett e üzlet a dologból,s főleg nem tudom mire használhatta az a jóember a kerozint.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.05.28. 11:10:54

@mallac:
Esetleg beletöltötte az okosított Simson motorkerékpárjába?

Pelso.. 2011.05.28. 11:17:59

A 80-as években többször horgásztam a Zala torkolat s a híd környékén. A legteljesebb békében együtt áztatta a madzagot ott a sármelléki orosz tiszt s az nszk-s túrista:).

AgentO 2011.05.28. 11:57:11

Hja, siófokon volt hangrobbanás bőven, csak úgy remegtek a falak, a nagy élmény az volt, amikor ejtőernyős gyakorlat volt balcsi felett (eléggé gyakran), néztük fürdés közben a balaton közepébe csobbanó ejtőernyősöket (hagyományos ernyő ekkor még, semmi paplan, meg siklás)

n_gery 2011.05.28. 11:58:01

Zalavári nyaralások egyik emléke, hogy figyeltük a le és felszálló gépeket. :) Meg emlékszem, amikor a Zalakomár - Sármellék úton mentünk kocsival, azt figyeltük, hogy működnek-e a radarok. :)
Pár éve voltam bent a reptér területén, megnéztük az egyik hangárban kialakított tűzoltóságot. Nagyon szuper tűzoltó autók vannak itt. Meg mutatták, hogy a pilótáknak fel volt írva a hangár falára több keleti főváros adata. Szóval nem csak nyugatra küldték volna ezeket a gépeket. ;)

AgentO 2011.05.28. 12:04:38

@n_gery: Nem hát, nekünk a nagytestvér Ausztria és Olaszország északi részének betámadását írta elő, ez volt az egyik fő támaszpont erre az esetre, illetve volt még egy szükség esetén rögtönzött repülőtérré alakítható széles nyílegyenes útszakasz Szombathely és Szentgotthárd között, érdekes is volt, hogy azon a pár kilométeren az út szélétől pár száz méter szélességben ki volt irtva az erdő, gaz, minden.

AgentO 2011.05.28. 12:11:02

@AgentO: pontosabban Egyházasdaróc és Körmend között a 86-os. Kerek 6 km nyílegyenes út.

Darkcomet 2011.05.28. 12:21:12

Keszthelyen éltem abban az időben. Hangrobbanás, napközben repülési gyakorlatok, főleg nyári időszakban, napi szinten játszottak. A nyugati turisták nem győzték kapkodni e fejüket, némelyikükön, akik első alkalommal voltak Keszthelyen, komoly pánikreakciókat lehet látni. Az már csak hab volt a tortán, amikor az éjszaka kellős közepén, csak úgy passzióból, kitoltak néhány vadászgépet a kifutóra, és órákig járatták a hajtóművet. Gondolom egyfajta pszichikai nyomásgyakorlás céljából.

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2011.05.28. 12:29:40

Tessék, egy orosz fórum linkje, ahol többek között sármelléki veteránok is írogatnak... speciel az első kép, amit megnyitottam, Tökölhöz köthető, de biztosan találsz majd sármellékit is.

www.strizhi.ru/cgi-bin/yabb/YaBB.pl?num=1178967130

Tenoce · http://www.deezer.com 2011.05.28. 12:48:00

@AgentO: Az Kormend es Egyhazasradoc kozott van.

Girhes Joe 2011.05.28. 12:52:54

"kint volt egy fényképezni tilos-tábla"

Nálunk ezekből nem volt olyan sok, de a hülye csehszlovákokon mindig betegre röhögtem magam, hogy az összes stratégiai objektumukat kitáblázták az utak mentén, nehogy túl nehéz dolga legyen a nyugati hírszerzésnek. :-)

Szálinger Balázs 2011.05.28. 12:53:52

kicsit off, de csak kicsik: csatlakozzatok a BalatonBlog Facebook-oldalához, hogy jó legyen.
www.facebook.com/BalatonBlog

Megfigyelo 2011.05.28. 13:06:16

Üsd be a Googlenak pl. ezt:

шармеллек ветераны

PallazzoE 2011.05.28. 13:13:15

@mallac: kerozint olajkályhába szokták volt fűtőolaj helyett.

Pelso.. 2011.05.28. 13:42:18

Tudomásom szerint a 74-es út Zeg-től délre eső szakaszán is működhet szükség repülőtér.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2011.05.28. 15:52:45

Ennek a sármelléki reptérnek nyáron milyen forgalma van? Sok külföldi érkezik ide?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.05.28. 17:17:10

Remélhetőleg nem csak hirtelen fellekesülés volt az egy gépnyi orosz turista. Jó lenne őket ideszoktatni, mert a mai németekkel szemben ők tudnak és szeretnek is költeni. Ez lehetne országimázs.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.05.28. 17:36:21

Fölöttünk helikopterek pörögtek...

EsteeSatmary 2011.05.28. 17:40:29

Ha segitség- nézd meg : www.garnizon.sibirjak.ru, vagy oroszul üsd be a gugliba. :шармэллэк.ру
Remélem , találsz partnert, de inkább oroszul, vagy angolul próbálkozz.

minja konka 2011.05.28. 18:03:13

@AgentO: "Egyházasdaróc" :DD

az Egyházasrádóc

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása