A Fifty-Fifty kétárbocos óriáskatamaránnal a Tihanyi-szorosnál találkoztunk a Kékszalagon: ő már a füredi befutó felé tartott, mi még Keszthely felé. Csak jött, jött, körülötte rajzottak a motorcsónakok. 19 óra 11 perc volt, azaz még fél órával belül volt a Nemere II. legendás, 10 óra 40 perces rekordján, és rendíthetetlenül haladt Füred felé.
A csúcs felé tartó Fifty-Fifty látványa sokkal inkább zavarba ejtő volt, semmint imponáló vagy éppen dinamikus: a kormányosunk szerint ez nem is katamarán, hanem két, egymáshoz erősített hajó. Míg a Balaton klasszikus cirkálói gyönyörűek, amikor nekilendülnek, a liberák vagy a katamaránok is energikus és impozáns látványt nyújtanak, ez a kétárbocos, fura szerzet valahogy nem tűnik dinamikusnak, mégis megy előre rendíthetetlenül.
Hogy az 1955-ös Nagy Rekordot felváltó 2012-es 10 óra 34 perces eredményről (és annak gazdájáról) még sokat fogunk vitatkozni, ahhoz nem kell különösebb jóstehetség. A Mandiner.Balatonon megjelent Kékszalag-anyagokhoz született hozzászólásokból is jól látszik, hogy nem mindenki zárta a szívébe az új csúcstartót:
„Díjátadáskor a Kék Szalagot kettébe vágják.”
„Igazságtalannak tartom, h egy modern katamarán eredményét vetjük össze a régmúlt hajójával. Az én szememben az új rekord nem az, legfeljebb a katamarán kategóriában.”
„biztosan nagyszerű a konstukció, és a tartalékai valószínűleg a modern anyagok használata miatt, meg a tervezés mérnöki megalapozottságga miatt van. rendes kapitány persze szarba se nézi az ilyen csúcsdöntögetésre szánt műanyag/ autocad ladikokat :)”
„és ezek a kétárbocosok egy kategóriában vannak az egyárbocosokkal? kétszer akkor a felület, elméletileg kétszer gyorsabban is mehetnek (mármint, ha az elméletet durván leegyszerűsítjük)”
A Fifty-Fifty teljesítménye azonban mindenképpen elismerésre méltó. Szinte hihetetlen, de nem egy kiforrott, a végtelenségig finomított konstrukcióról van szó: az 50 lábas katamarán néhány nappal a Kékszalag előtt került egyáltalán vízre először. A hajót tervező Paulovits Dénes szerint 40-50 csomóra is képes lehet, ami egészen elképesztő: hogy mást ne mondjunk, a leggyorsabb balatoni mentőhajó, a Rupert végsebessége 90 kilométer óránként, azaz nem egészen 50 csomó. A kísérő motorosok nagy része képtelen lenne tartani a tempót ilyen sebességnél, arról nem is beszélve, milyen erők szabadulhatnak el, ha valami baj történik, borul a katamarán vagy törik az árboc. Ez persze egyelőre csak a konstruktőr által megálmodott, elméleti sebesség, annak is meglehetősen ambiciózus, hiszen ez az 50 csomó a sebességi vitorlázás 2008-ban felállított világrekordja.
Az új rekord és az óriás kétárbocos remélhetőleg nemzetközi vitorláséletben is kivált némi izgalmat, talán jövőre több külföldi nevező érkezik majd a kontinens leghosszabb tókerülő versenyére. Az igazi az lenne, ha Európa komolyabb vitorláscsapatai is részt vennének évről évre a Kékszalagon (vagy legalább minden páros évben, amikor többtestű hajók is nevezhetnek). Ehhez elengedhetetlen, hogy a dicsőségen túl komoly pénzdíjjal is járjon a győzelem – egy ilyen változtatás egyrészt nagyobb figyelmet irányítana a Kékszalagra, másrészt a hazai versenyzőknek is jót tenne, ha a nemzetközi élmezőnnyel mérhetnék össze tudásukat. Hogy akkor még nagyobb lenne a szakadék az élmezőny és a tavat kerülő tömegek között? Biztosan, de nincs ezzel semmi baj: a körbevitorlázás élményét semmivel nem csökkenti, hogy mások 24 órával hamarabb futnak be. Sőt: az ember elmondhatja, hogy ugyanazt végigcsinálta, mint a nagymenők. Még látta is őket szembe jönni.
