Idén is az omegás Benkő László volt a szántódpusztai épületegyüttes legelső vendége, olvassuk a sajtóban. A komplexum igazgatója szerint ez azt jelenti, hogy él még Szántódpuszta. Szerintem ez nem azt jelenti, de a neves fizetővendégnek tagadhatatlanul jó ízlése van: Szántódpuszta ugyanis tényleg a Balaton egyik nagynagy eldugott kincse.
Szántódpuszta mellett naponta tízezrek mennek el, és csak kevesek veszik észre. Zamárdi és Szántód között van, mellette megy el a 7-es út, viszont mindenki jobbra néz, hogy Tihanyt lássa. Ez egy sok épületből álló, épen maradt uradalmi majorság, ami a tihanyi bencéseké volt eredetileg. Neves gazdája volt a magyar költészet főagronómusa, Pálóczi Horváth Ádám, akihez Kazinczy is ellátogatott valamikor: hajóval jött Tihanyból, Pálóczi a kikötőben várta, és együtt sétáltak le a pusztára a nádason keresztül, ami hajszálra ugyanúgy néz ki most is, mint akkor. De Csokonai is járt a pusztán: neki emléktáblája is van a szántódi rév egyik épületén.
Amikor ott nyaraltam, olyan 5-6 éve két egymás utáni nyáron is, csak néztünk az igazán baráti árszabásra (1100 Ft/fő/éj - gyönyörű, tiszta, igazi 18. század végi szobákban), és sejtettük, hogy valaminek az utolsó pillanatait éljük. Már csak az árból is. A jelenlegi tulajdonos a keszthelyi Festetics kastély (hivatalosan Helikon Kastélymúzeum), én akkor úgy tudtam, hogy nemsokára szétválik a tulaj és a puszta útja, mert a kastély nem volt jó gazda, nagy volt a távolság stb. De ezek szerint megoldódtak a problémák. A legnagyobb hiányát annak éreztem, hogy nem volt mit enni, és a forgalmas főút mellett kellett egyensúlyozni az árok és a kocsik között, hogy elvergődjünk a szántódi ábécébe. Az ábécétől pedig (jaj, de lehet, hogy a siófoki Tesco volt a tettes) kaptam ajándékba egy remek szalmonellás sajtot, úgyhogy a vágyott éjjeli mocsárátvágás és éjjeli fürdés helyett tényleg beragadtam a 18. századba.
Szántódpusztán betyárfilmet lehetne forgatni: egyáltalán nem egy pár házból álló wannabe-kuriózum, nem makett, és akárhova nézünk, a 18-19. század építményeit látjuk. 45 hektáron 30 eredetiben megmaradt épület, van a dombon kápolna, a domb alatt cselédtemető, húsfüstölő, hatalmas magtár, minden megmaradt, és a turizmus beköszönte előtt minden a saját funkciója szerint üzemelt. Sőt: az utolsó lakók csak a hetvenes években költöztek ki, akkor vette át a Siotour. Az új tulajdonos nagyon odafigyelt a kultusz építésére is: egész hihetetlen könyvsorozatot is kiadtak Szántódi Füzetek címmel, 14 darabos, és mindegyik más szempontból tekinti át a környéket. A szántódi rév története, Pálóczi Szántódpusztán, Szántódpuszta az irodalomban, Szántódpuszta a középkorban, Szántódpuszta agrártörténete, építéstörténete, természetföldrajza, a környék szájhagyománya stb. stb. Minden kötet kitett 100-120 oldalt, a sorozat darabjait pedig semmi pénzért, talán 100-200 forintért árulták a helyszínen.
Az üzemeltetés nem nyereséges, mintegy 3 milliós veszteséget termel évente, de a jelek szerint a helyi vezetés jól csinálja a dolgát, mert szezonnyitó kiállításra készülnek, kecskék, birkák, lovak érkeznek, hogy legyen mit nézni. A legnagyobb meccs valószínűleg nem a programok szervezése és a tervezett turisztikai fejlesztések végrehajtása, hanem a népszerűsítés. Ugyanis tényleg piszok kevesen tudják, mi mellett mennek el nap mint nap. Benkő Lászlónak kiváló nyaralást kívánunk, hajrá rockzene, hajrá Szántódpuszta!
