El kell ismerni, hogy aki azzal vádol valakit, hogy mindenről „csak az” jut eszébe, annak többnyire mindenről „csak az” jut eszébe. De nem tudunk mit tenni. Kezünkben egy könyv, 1953-ban jelent meg, szerzője Madarász Andor, a címe pedig A Balaton világa. A szerzőről szinte semmi nem derül ki a neten: voltak írásai az Élet és Tudományban, valamint egy, a fonás és szövés történeti áttekintését sejtető műve A fonal regénye címmel, a témában vélhetően megkerülhetetlen munka, 1956-ból.
A mostani mű viszont valóban felejthetetlen, pompázatos fürdőkád-olvasmány, de a vécékánonból se csúszik ki. Roppant szórakoztató. Madarász úgy írja le a Balatont, úgy beszél földtörténeti korszakokról, éghajlati viszonyokról, élővilágról, halászatról, turizmusról, hogy mindenről „az” jut az eszébe. Hogy ti. milyen fasza a kommunizmus. Ez csak elmesélve tűnik lehetetlen vállalkozásnak – valójában már az előszó világossá teszi, hogy Madarász megtalálta a G-pontot, s ha már megtalálta, babrálja is 160 oldalon keresztül.
A szerző először egy pároldalas körutat tesz a tó körül, és már itt előkerülnek a később jobban kifejtésre kerülő finomságok. „A hegy (Badacsony) keleti oldalán hatalmas kőbánya tátong. A természeti szépségekkel mit sem törődő kapitalista kőbányászat ütötte ezt a sebet a Badacsonyon. Jóvátevése már folyamatban van. Népi demokráciánk megszünteti itt a bazalt kitermelését.” Ó, hogy esnétek hanyatt ott, ahol vagytok! Magyarország talán legszebb kistájának, a Tapolcai-medencének az északi őrét, a Haláp-hegyet bezzeg úgy, ahogy volt, eltakarítottátok a fenébe, még a nyolcvanas években is hordtátok a ferihegyi építkezéshez a bazaltot, mi? He? Tényleg, tudja még valaki, hogy a medencében állt egy majdnem akkora hegy, mint a Badacsony?
Na meg a természeti szépségek… Az is szép pontja a könyvnek (ez a végén van), ahogy ecseteli a jó Madarász a Nagyberek termővé tételének áldozatos munkáját az ötéves terv jegyében. Egész pontosan egy félelmetes élővilágú mocsár lecsapolásáról van szó. Sőt, itt más oldalról üti a rohadt kapitalistákat: a kapitalisták egyszerűen gyöngék voltak, nem bírtak el a terület kiszárításának hatalmas felelősségével. Ajjajj Madarász. Egyébként a Nagyberek lecsapolása még ma is téma, úgyhogy a derék bolsik nyugodtan beállhatnak a rút kapitalisták mellé a sorba, ők se bírtak el a természettel.
Hát lehetséges ez után más szemüvegen nézni ezt a könyvet? Na még néhány kedves idézet, aztán emeljük a kalapot, mert van azért itt jó dolog is. A „Fényűzés és fitogtatás tava” című fejezetet úgy, ahogy van, be kéne gépelnünk. De maradjuk a lényegnél: „A Balaton ezidőtájt a fényűzés és fitogtatás tava volt. A strandolásból, délutáni és esti szórakozásból valóságos divatrevüt csináltak. A nők nemcsak napszakonként öltöztek más ruhába, de a strandon is többször átöltöztek. Vacsorázni estélyi ruhában, felékszerezve mentek, a férfiak fehér szmokingba vágták magukat.” Azt a kutyamegafája, hát ez igaz lehetett?! Vagy itt egy bájos félmondat Hévízről: „Nem mintha a gyógyforrás csak a gazdagoknak tört volna fel…” – ehhez tegyük hozzá, hogy a hévíziek, alsó- és felsőpáhokiak nagyon jól tudták, hogy a kifolyónál kell fürdeni, úgyhogy simán élvezhették a rádiumos vizet. Mint ahogy teszik ma is, teljesen ingyen. „A gardából kétszeres hasznot húztak a tőkések. Takarmánnyá feldolgozása volt az egyik, pikkelyének értékesítése a másik.” Úgyse hiszi el az olvasó: a pikkelyét a szépségiparban használták fel, később a német festékipar autó- és repülőgépfestékek gyártásához vette meg. Na jó, ebből elég..
És most valami teljesen más. Van a könyvben harmincszor ennyi ilyen jellegű mondat, ezeket csak találomra szedtem ki. A kötelező kutyanyelvezésnél mindenképpen tónusosabb a teljes szövegben az ideológia. Tehát Madarásztól rendelték a könyvet, valószínűleg nem alulról jött a kezdeményezés. De. Az egyéb (sokkal fontosabb, bár kevésbé mulatságos) fejezetekben a komoly (és a korban funkcionális!) ismeretanyag nem csekély költőiséggel egészül ki. Madarász Andor tényleg szerette a Balatont, íráskészsége is megvolt hozzá, hogy ezt egy könyvbe szűrje – olyan nagyon megbocsátó nem vagyok, de kifejezetten kíváncsi volnék egy olyan Balaton-könyvére, amit nem Rákosiék fél évtizedében írt. Ezt sajnos annyira átitatja az ideológia, hogy teljesen menthetetlen. Könnyen lehet, hogy ez az utolsó írás erről a könyvről, elvesztődik, elfelejtődik, vége lesz, nem minden érdem nélkül. De nagyon hiányzik ma egy friss, költői, igazán érzelmes részekkel teli, megfelelő színvonalon megírt, egyfajta szerelmes földrajz arról a megmaradt tájunkról, amibe igazán nem nehéz szerelmesnek lenni. Amit ez az ember meg tudott volna írni. Nem album, hanem könyv.
