Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

A Balaton, kommunista ecsettel 11.08.04. 7:36 Szálinger Balázs

El kell ismerni, hogy aki azzal vádol valakit, hogy mindenről „csak az” jut eszébe, annak többnyire mindenről „csak az” jut eszébe. De nem tudunk mit tenni. Kezünkben egy könyv, 1953-ban jelent meg, szerzője Madarász Andor, a címe pedig A Balaton világa. A szerzőről szinte semmi nem derül ki a neten: voltak írásai az Élet és Tudományban, valamint egy, a fonás és szövés történeti áttekintését sejtető műve A fonal regénye címmel, a témában vélhetően megkerülhetetlen munka, 1956-ból.

A mostani mű viszont valóban felejthetetlen, pompázatos fürdőkád-olvasmány, de a vécékánonból se csúszik ki. Roppant szórakoztató. Madarász úgy írja le a Balatont, úgy beszél földtörténeti korszakokról, éghajlati viszonyokról, élővilágról, halászatról, turizmusról, hogy mindenről „az” jut az eszébe. Hogy ti. milyen fasza a kommunizmus. Ez csak elmesélve tűnik lehetetlen vállalkozásnak – valójában már az előszó világossá teszi, hogy Madarász megtalálta a G-pontot, s ha már megtalálta, babrálja is 160 oldalon keresztül. 

A szerző először egy pároldalas körutat tesz a tó körül, és már itt előkerülnek a később jobban kifejtésre kerülő finomságok. „A hegy (Badacsony) keleti oldalán hatalmas kőbánya tátong. A természeti szépségekkel mit sem törődő kapitalista kőbányászat ütötte ezt a sebet a Badacsonyon. Jóvátevése már folyamatban van. Népi demokráciánk megszünteti itt a bazalt kitermelését.” Ó, hogy esnétek hanyatt ott, ahol vagytok! Magyarország talán legszebb kistájának, a Tapolcai-medencének az északi őrét, a Haláp-hegyet bezzeg úgy, ahogy volt, eltakarítottátok a fenébe, még a nyolcvanas években is hordtátok a ferihegyi építkezéshez a bazaltot, mi? He? Tényleg, tudja még valaki, hogy a medencében állt egy majdnem akkora hegy, mint a Badacsony?

Na meg a természeti szépségek… Az is szép pontja a könyvnek (ez a végén van), ahogy ecseteli a jó Madarász a Nagyberek termővé tételének áldozatos munkáját az ötéves terv jegyében. Egész pontosan egy félelmetes élővilágú mocsár lecsapolásáról van szó. Sőt, itt más oldalról üti a rohadt kapitalistákat: a kapitalisták egyszerűen gyöngék voltak, nem bírtak el a terület kiszárításának hatalmas felelősségével. Ajjajj Madarász. Egyébként a Nagyberek lecsapolása még ma is téma, úgyhogy a derék bolsik nyugodtan beállhatnak a rút kapitalisták mellé a sorba, ők se bírtak el a természettel.

Hát lehetséges ez után más szemüvegen nézni ezt a könyvet? Na még néhány kedves idézet, aztán emeljük a kalapot, mert van azért itt jó dolog is. A „Fényűzés és fitogtatás tava” című fejezetet úgy, ahogy van, be kéne gépelnünk. De maradjuk a lényegnél: „A Balaton ezidőtájt a fényűzés és fitogtatás tava volt. A strandolásból, délutáni és esti szórakozásból valóságos divatrevüt csináltak. A nők nemcsak napszakonként öltöztek más ruhába, de a strandon is többször átöltöztek. Vacsorázni estélyi ruhában, felékszerezve mentek, a férfiak fehér szmokingba vágták magukat.” Azt a kutyamegafája, hát ez igaz lehetett?! Vagy itt egy bájos félmondat Hévízről: „Nem mintha a gyógyforrás csak a gazdagoknak tört volna fel…” – ehhez tegyük hozzá, hogy a hévíziek, alsó- és felsőpáhokiak nagyon jól tudták, hogy a kifolyónál kell fürdeni, úgyhogy simán élvezhették a rádiumos vizet. Mint ahogy teszik ma is, teljesen ingyen. „A gardából kétszeres hasznot húztak a tőkések. Takarmánnyá feldolgozása volt az egyik, pikkelyének értékesítése a másik.” Úgyse hiszi el az olvasó: a pikkelyét a szépségiparban használták fel, később a német festékipar autó- és repülőgépfestékek gyártásához vette meg. Na jó, ebből elég..

És most valami teljesen más. Van a könyvben harmincszor ennyi ilyen jellegű mondat, ezeket csak találomra szedtem ki. A kötelező kutyanyelvezésnél mindenképpen tónusosabb a teljes szövegben az ideológia. Tehát Madarásztól rendelték a könyvet, valószínűleg nem alulról jött a kezdeményezés. De. Az egyéb (sokkal fontosabb, bár kevésbé mulatságos) fejezetekben a komoly (és a korban funkcionális!) ismeretanyag nem csekély költőiséggel egészül ki. Madarász Andor tényleg szerette a Balatont, íráskészsége is megvolt hozzá, hogy ezt egy könyvbe szűrje – olyan nagyon megbocsátó nem vagyok, de kifejezetten kíváncsi volnék egy olyan Balaton-könyvére, amit nem Rákosiék fél évtizedében írt. Ezt sajnos annyira átitatja az ideológia, hogy teljesen menthetetlen. Könnyen lehet, hogy ez az utolsó írás erről a könyvről, elvesztődik, elfelejtődik, vége lesz, nem minden érdem nélkül. De nagyon hiányzik ma egy friss, költői, igazán érzelmes részekkel teli, megfelelő színvonalon megírt, egyfajta szerelmes földrajz arról a megmaradt tájunkról, amibe igazán nem nehéz szerelmesnek lenni. Amit ez az ember meg tudott volna írni. Nem album, hanem könyv.

Címkék: balaton könyv múlt kincs

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr773116426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzHofi 2011.08.04. 11:33:42

Cholnoky az smafu? Ő olyanokat írt a Balatonról, hogy ne tovább.

Snakeins 2011.08.04. 12:25:34

Milyen jó fidesznyik bértollnok válna belőle napjainkban - milyen szuperlatívuszokkal ecsetelhetné a Nagy Fülkeforrradalom győzelmét, a dicső csatát a nyugdíjak megvédéséért, az áldozatos harcot a tőkések ellen, szorgos népünk megbonthatatlan barátságát a Kína Kommunista párttal... hát igen, az idők talán változnak, de az emberek nem.

franta 2011.08.04. 12:32:56

@Snakeins: Na, neked is mindenről "csak az" jut az eszedbe...

hungarisztan 2011.08.04. 13:35:31

@franta: A bértollnok az bértollnok, csak a rendszer változik. (Változik egyáltalán?!) Seggnyalóból pedig mindig volt itt épp elég, miért most ne lennének...
Nekem is a fidesznyikek jutottak eszembe egyből, mégpedig jó okkal: olvasgass kommenteket, látni fogod miről beszélünk.
Még azt is látni fogod, hogy aki nem a Nemzeti Segget nyalja, az egyből komenyista. Pedig...

pandacsökiboborján 2011.08.04. 14:13:51

nagyfater sok sok szovjetet átküldött a másvilágra(ha van nekik olyan) többek közt errefelé...nem értették miért rohamozzák a derék szovjet "katonák" gyalogsággal a tüzérséget. Szerintem a komcsik részéről ez burkolt etnikai tisztogatás volt, így szabadulva meg sok szerencsétlen kirgiztől,meg mongoltól meg a jó ég tudja miféle népek fiaitól.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása