Vorstag, grossfall, spifall, vantni, topholler fockroller, cunningham, gross schott, alba, achter, dirk, genakker és a többiek. Nem a holland válogatottat soroltuk fel, hanem a vitorlás különböző kisebb és nagyobb alkatrészeit, amit jó esetben bevágnak az ember fejébe a nem is olyan könnyű vitorlásjogsi-vizsga előtt.
Az agysejtek megmozgatására szükség van akkor is, amikor a szezon elején, lehetőleg minél korábban vízre kerül a hajó. A vitorlázóknak ilyenkor nem csak a zsírban és punnyadásban gazdag téli pihenőből kell feltápászkodniuk, hanem agyukat is meg kell erőltetniük, hogy újra benne legyen mozdulataikban a sok éves gyakorlat.
Az első vitorlázás azonban különleges esemény: előtte kell fölszerelni a kötélzet és az árboc nem egy elemét, ami csak egyszeri rituálé az évben. Oda kell figyelni a részletekre: előfordul, hogy hiba csúszik a sorrendbe, és indulhat a visszabontás; vagy épp rájönnek arra, hogy a téli hidegben felszívódott egy-egy létfontosságú alkatrész; netán szakad a kötél vagy az elhasználódott vitorla. Ezek a dolgok és a nem éppen olcsó éves kikötőbérlet kiköhögése érdemi frusztrációt okoznak a kocavitorlázóknak, akiknek nem a cége vagy szárnysegédjeik intézik a teendőket.
Minden görcs elmúlik azonban, amikor egy perfekt tavaszi napon, a friss szélben kiállnak a hajósok a bóják közül, szélbe állva felhúzzák a vitorlákat, majd a mólókon álldogáló szájtáti turisták és az ősellenség horgászok előtt kihajóznak a nyílt vízre, bele a napba, ami épp lemegy. A vitorlázás olyan mint a bringázás: nem lehet elfelejteni, és aki rákap az ízére, annak lételemévé válik. Jó szelet, kapitányok!
