Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Márffy és Csinszka Füreden 11.06.10. 12:56 Szelli

Aki Balatonfüreden jár és ellátogat a Vaszary Villába, megcsodálhatja Márffy Ödön két világháború közötti festészetét.

A Nyolcak csoport alapítója, franciás iskolázottságú, magyar vadak közé tartozó művész a harmincas évekre ért festői pályája csúcsára. Rendszeresen állított ki itthon és külföldön, ráadásul a modern magyar festőket tömörítő KUT (Képzőművészek Új Társasága) elnökeként jelentős befolyással bírt a hazai kortárs képzőművészetre.



 Márffy felesége Boncza Berta, a korábban Ady Endre, majd Babits Mihály múzsájaként ismert Csinszka volt. Ady özvegyét a költő halála után másfél évvel, 1920-ban vette feleségül, kapcsolatuk pedig a révbe érést, a békés gyarapodás időszakát hozta. Márffy művészete sokat szelídült, közérthetőbbé vált. A vibráló színek helyett a polgárság által kedvelt, dekoratív látvány uralkodott el képein. Ahogy Ady kései költészetének kedvelt motívuma volt Csinszka pillantása - Őrizem a szemed, ugyebár -, úgy ejtette rabul Márffyt is a nagy, kék szempár, amely szinte minden portrén megcsodálható. Egyébként összesen több mint félszáz olajképet és pasztellt, valamint sok tucat akvarellt, grafikát és litográfiát készített feleségéről. A művek túlnyomó része arckép, de akad közöttük akt, és az ekkoriban kedvelt kerti és társasági jeleneteken is gyakran feltűnik a nő bubifrizurás, törékeny alakja.

 A Vaszary Villában látható kiállítás Márffy első világháborút követő negyedszázados terméséből nyújt válogatást. A házaspár szívesen töltötte a nyarait víz mellett. Márffy Ödön szívesen alkotott a magyar tenger partján: a tóparti tájak, a csillogó víztükör mögötti magasodó hegyek egyikén másikán felismerhető a balatoni környezet, de számos tájképén inkább fantázia-világot láthatunk.

Cím: 8230 Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
Telefon: 23-200-2454
Web: www.furedkult.hu

A kiállítás július 17-ig tart nyitva.

Címkék: balaton kultúra kiállítás festészet balatonfüred márffy ödön csinszka boncza berta

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr22964641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása