Balaton Blog

Balaton, Balaton, Balaton.

flickr #balaton

Most az angolna a Balaton megváltója 11.06.14. 8:38 Szálinger Balázs

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. angolnahalászattal próbálja túlélni a vészes harci időket a következő költségvetési időszakig. Mi gyűlöljük az angolnát.

Idén a Zrt. eddig nem kapott pénzt az államtól. Pontosan úgy szól a megállapítás, hogy a Zrt. által vitt halgazdálkodás az idei évben nem számíthat állami forrásra. Mi pedig most, hogy kezdünk horgászbloggá átalakulni, mert észrevettük, hogy a legnagyobb kommentáradatot a horgászok, halászok (halevők és halvisszadobók) generálják az oldalon, igazán szívesen nyúlunk haltémához. Már amennyire ez az undorító vízikígyó halnak minősül, ugye. (Ez a mondat máris harminc komment, a szerző nem tud semmit, kontra a szerző most végre kimondott valami nagyon fontosat...)
 
De térjünk vissza magához a hírhez: a cég sorsa már tavaly is nagyban függött attól, hogy mit produkál a Sió-zsilipnél elhelyezett angolnacsapda (nahát, van ilyen? hogy néz ki? mit tud?), és hát elég jól szerepelt, 200 tonna ronda vízikígyót fogtak a tavalyi vízleeresztéssel. Amit a rusnya populáció nem nagyon érzett meg, mivel becslések szerint 1000-2000 tonna surrog belőlük a mi szent magyar tengerünkben. Nos, furcsa módon ezt a lényt nagy szeretettel vásárolják szerte a világban, a BHN tehát sokat vár az idei angolnafogástól, és ezzel próbálja kibekkelni az évet.
 
Ami ugye nem lenne rossz (rossz az, hogy nem kaptak támogatást), hiszen a cég nagyon fontos munkát végez, 12 hajóval és 200 alkalmazottjával megpróbálja fellendítani a sporthorgászatot, eltakarítja az illegális hálókat, a haltetemeket, figyel az őshonos halak védelmére, szaporodására és nagyon csúnyán viselkedik a jöttment halakkal (busa, angolna, ezüstkárász, amur, törpeharcsa). 
 
Nos, az angolna is ilyen, mégis lehet, hogy az idei évről hiányzó 100 millió forint egy részét pont ennek a halnak (halnak?) kell kitermelnie. Én azt mondom, egy időre tegyük félre a múlt sérelmeit, tegyük polcra azt a tényt, hogy az angolnát gyűlöljük, megvetjük, utáljuk, mert ronda, rossz ízű és idegen - szaporodjatok, és irány a Sió-zsilip angolnacsapdája!

Címkék: balaton hal angolna halászat halgazdálkodás balatoni hal halállomány

A bejegyzés trackback címe:

https://balaton.blog.hu/api/trackback/id/tr272982361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szakáll 2011.06.14. 09:20:26

Honnan veszed azt a marhaságot, hogy "rossz ízű"?
Ettél már angolnát?

lesiorac 2011.06.14. 09:34:27

Egy időben sokat pecáztam angolnára a Balatonon. Olvasmányaimból két adatra emlékszem:
1. Az angolna egy helyen képes a természetes szaporodásra, ez a Sargasso öböl, több száz/ezer km-ről vándorol ide a szent cél érdekében.
2. Európában az angolna húsának ára a lazacéval vetekszik, szóval nem rossz ötlet ez.

Egyébként tényleg nagyon ízletes a húsa...

Borzasztó Károly 2011.06.14. 09:35:17

nem is "rossz ízű" az angolna.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.06.14. 09:36:17

én grilleztem egyszer, arra alkalmatlan, mert szívós a húsa. de az ízével nincs gond.

Giraffa 2011.06.14. 09:37:58

Ezek az izék szaporodnak a Balatonban is? Nem csak a tengerekben? Vagy onnan úsznának fel a Sión és a csapda ott fogja meg őket? :)

bájgúnár 2011.06.14. 09:38:19

Nemtom hány éves lehet a szerző de jómagam jól emlékszem a balaton vízminőségének helyreállitásával kapcsolatban kormányzati szinten is foglalkoztak annó az angolnák lehalászásával.Ajánlom nézzen ezek után.Ott megtalálja a magyarázatot miért nemvaló az angolna a Balatonba!

Asidotus 2011.06.14. 09:41:08

Én is fogtam angolnát a Balatonból, és nekem nagyon ízlett.

Gazz 2011.06.14. 09:58:25

Egyszerűen nem értem, hogy lehet az angolnára azt mondani, hogy rossz ízű. Füstölve isteni, rántva pedig simán kenterbe veri a pontyot, pisztrángot. Nekem ott van a top 5 legfinomabb hal között simán.

Boo 2011.06.14. 09:58:39

Hát igen. Ilyen az, amikor valaki arról ír, amihez nem ért, és még csak nem is néz utána.
1- nem rossz izű (borsos lisztben rántva, vagy füstölve, stb isteni.
2 - Mo-on nem szaporodik.
3- Mértékletes telepítéssel helye volna Balatonban (szerintem)
4- a Nagy angolnapusztulásban erősen szerepet játszott Antal J. me. szúnyogokra tett megjegyzése, melynek hatására emelt dózissal irtották a szúnyogokat. (Bocsánat ha a kormánynak nem hiszek el mindent.)

Gazz 2011.06.14. 10:00:45

Ezt, hogy rossz ízű az angolna, én is itt olvasom először.
Az viszont óriási rejtély, hogy hogy a francban van még mindig ilyen sok a Balcsiban, amikor már évek óta nem telepítik..... Mégis szaporodik valahogy?

Karesz000 2011.06.14. 10:48:45

Horgászom és eszem is az angolnát. Ugyan kellemetlen (minden nyálkás lesz, sokszor egy szerelék-egy angolna a gubanc miatt), de jól küzd, élvezetes fárasztani, főképpen finom szerelékkel.
Füstölve nekem nem ízlett, de rántva és pörköltnek kiváló.
Amondó vagyok, hogy igyekezzünk megfogni ezzel a hallal a kínai piacot. Amikor a Balatonon és a befolyó csatornákon megy a "kígyóhal" alig lehet a kínaiaktól mozdulni. Ha a Zrt-nek sikerül jobb mennyiséget összehalászni belőle (persze az ésszerű keretek között), mindenképpen pénzt lehet belőle csinálni.
A törpeharcsát meg jobb, ha mindenki írtja a Balatonban. Mondjuk ott ritkán találkozom vele.

commando 2011.06.14. 10:56:53

@Karesz000: A füstölt valószínű azért nem ízlett, mert rosszul lett pácolva és füstölve. Ha jól elkészítik, finomabb a füstölt lazacnál is. Amúgy ezernyi recept van rá: sütve bármilyen módon, paprikásnak, füstölve. Csak a képzelet szab határt. Amúgy meg nagyon finom hal, de úgy tűnik olyan, mint a pacal; vagy szereti valaki, vagy utálja.

magyar bucó 2011.06.14. 11:09:12

"az angolnát gyűlöljük, megvetjük, utáljuk, mert ronda, rossz ízű és idegen - szaporodjatok, és irány a Sió-zsilip angolnacsapdája!"

Az angolna tényleg ronda, az íze meg van akinek bejön és van, akinek nem.
Nálunk nem szaporodik, viszont pár éve a Balatonon volt egy nagy angolnapusztulás. Nyáron nem győzték a dögöket szedni...

hegyilany 2011.06.14. 11:37:17

@szakáll: Hallottad már azt a szót, hogy "irónia"? :)

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.06.14. 12:24:04

Angolna: a természet visszavág
Hasonló tévedésnek bizonyult 1961-ben az angolnák telepítése is. Az eredeti koncepció az volt, hogy a Balatonba telepített angolnák rövid idő alatt komoly hasznot termelnek majd a nemzetgazdaságnak, hiszen a német piacon hatalmas a kereslet erre a halfajtára. Az óriási devizabevételeknek azonban komoly ára volt. Az angolna szinte teljesen átalakította és tönkretette a Balaton ökológiai rendszerét. Mivel kedvenc csemegéje az apróhal és a halikra, az őshonos balatoni ragadozó halak állománya - főleg a világhírű fogassüllőé - rohamosan csökkeni kezdett. Ezt a folyamatot a nyolcvanas években megkezdett intenzív süllőtelepítésekkel sem tudták megállítani.

Az angolna egyeduralkodóvá vált a tóban, ami végül az 1991-es ökológiai katasztrófához vezetett. Ekkor ugyanis hatalmas angolnapusztulási hullám söpört végig a Balatonon: az állomány csaknem 60 százaléka pusztult el néhány hónap alatt. Naponta több vagonnyi angolnatetemet halásztak ki a tóból, és a hónapokig tartó vizsgálat sem tudta pontosan megállapítani a pusztulás okát. Ennek következtében 1992-ben megszüntették a balatoni angolnatelepítést. Az angolnák számlájára írható a folyami rák és a sügér teljes eltűnése a Balatonból.

miskagyerek 2011.06.14. 12:26:43

Irtsd az angolnát, meg a törpeharcsát?
Csak az árja fajták maradhatnak az ezeréves szent Balatonban?
Tényleg fájin húsa van különben. Lengyel barátaink(?) egyik csemegéje a füstölt angolna. Ha már más hal nincs a tavunkban , legalább ez a fehérjeforrás megmaradhatna. Biztos ki lehetne találni valami finom sütödés cuccot belőle. A legendás "balatoni" fáradtolajas hekk-nek versenytársa lehetne.

miskagyerek 2011.06.14. 12:31:08

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe:
szerintem a természet dolgozott az angolnapusztuláskor. megvannak az automatizmusai. akár a trópusi erdőtüzek. ha nem nagyon nyúlkálunk bele kialakítja magának az egyensúlyt.

Rá Dios 2011.06.14. 12:33:48

Az angolna való-e a Balatonba, arról már fentebb írtak, emlékszem a "vészre" (akkor még Tihanyban vízélettani kutatóintézet működött), de enni először külföldön ettem belőle. Füstölve kevés jobb ízhez volt szerencsém azóta....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.14. 12:38:20

@Redaz: egyél sokat
meg csigát békát is

Démonmac1 2011.06.14. 12:41:48

Én Dániában megkíséreltem angolnát enni, de annyira nem jött be, hogy odaadtam a ház macskájának.. az viszont nagyon boldog volt:)

Rá Dios 2011.06.14. 12:46:27

@tesz-vesz: Csigát? Békát? Ez is finom, az is jó! :-) Persze én reménytelenül kíváncsi és nyitott vagyok. Különben nem ennék pacalt meg grízes tésztát sem.

miskagyerek 2011.06.14. 12:53:19

Csiga, béka: sajnos csak ennénk. Mindet eladjuk az undorító franciáknak. Attól olyan sikamlósak.
Kár az ízlésről vitatkozni. Csak megbántjuk egymást.

Csak Norris 2011.06.14. 13:05:43

Füstülve finom, rántani meg tudni kell. Akkor nem lesz olyan mint a kertislag.
Egyszer ettem finomat, azt mondta a házigazda, hogy gyenge lángon jó sokáig sütötte.

odamondó 2011.06.14. 13:26:47

@miskagyerek: istenem te hol voltál biológia órán? Ne nácizzunk már egy ilyen témában.

Bizony az az állat ami nem a lakhelyére való szétb*sz mindent, de ha nem hiszed milyen ez akkor kérdezd meg az ausztrálokat ők majd szívesen elmesélnek neked pár dolgot.

Egyéves Önkéntes 2011.06.14. 13:45:31

A füstölt angolna a legfinomabb. hollandiában-ausztriában és gondolom máshol is aranyárban van.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.06.14. 13:47:54

Az angolna szerintem is finom, mi paprikás lisztben sütöttük ki.

De tényleg, hogy a fenébe van a Balcsiban, telepítik? Úgy tudtam, hogy íváskor elvándorolnak innen - van már olyan nemzedék, amelyik visszajön a Balatonba?

SandWitch 2011.06.14. 14:01:32

Az Atkai holtágba kifejezetten angolnára jártunk horgászni, miután egyszer fogtunk és megkóstoltuk. Nálam az 1. helyre ugrott, mind ami a horgászélményt illeti, mind ami az ízét. Nyálkásnak csak annyira nyálkás kívülről, mint a többi pikkely nélküli hal, de ha lenyúzzuk a bőrét, akkor teljesen szálkamentes, hófehér húsa van. Az elkészítés titka, hogy nem szabad sokáig sütni, mert akkor olyan lesz, mint a gumi.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.06.14. 14:03:17

ha itthon a balatonban nem szaporodik, pár éve nem is telepítik, akkor mennyi ideje van még hátra?

mennyi ideig él egy ilyen?

hörgőszelep (törölt) 2011.06.14. 14:08:00

Ha nem izlene az angolna, akkor egyél szalonnát!!!!!

szakáll 2011.06.14. 14:22:23

@hegyilany: Ismered annak a szónak a jelentését, hogy "irónia"?

2011.06.14. 14:36:15

Még ezt a barmot: hogy az angolna nem jó ízű... Evett ez már angolnapörköltet?

goobyhill 2011.06.14. 14:40:30

Hat ilyen hatalmas hülyeseget meg en sem hallottam, hogy az angolna rossz izü. Ilyet max az mond aki amugy sem szereti a halat. Eszmeletlenül finom rantva, sütve, akarhogy.

pösti 2011.06.14. 14:54:53

.Angolna 1992-ben lett utoljára a tóba telepítve.A várható élettartamát sem tudják megbecsülni a szakértők...a szaporodásáról is csak a Sargasssós legenda él...én mégis fogtam tavaly előtt egy 40cm-es "ceruzát"(Hogy lehet ez?)...Az angolna a sügér,rák és tavikagyló állomány letarolása mellett rendkívül mohó ikrazabáló is!Ezért nem való a Balatonba, ahogy a busa sem!

Furamadár 2011.06.14. 15:16:54

Sziasztok, a Balatonban akár 10-15 centis angolnát is lehet fogni, annak ellenére, hogy tényleg régóta nem telepítik.

A magyarázat pedig az, hogy a déli part mentén mind a mai napig vannak halastavak, amelyekben exportra termelnek angolnát.
Ezekből pedig vagy természetes úton, azaz szökéssel valami túlfolyón vagy hasonlón át, vagy emberi segítséggel kerülnek a tóba a fiatal állatok.

Amúgy pedig, hogy mennyire éri meg a termelése?
Az északi parton tudok olyan helyet, ahol még 6-8 évvel ezelőtt is (kelet)német horgászok csak és kizárólag angolnázni jöttek: Előre megkötött előkén egy jókora horog, rá felfűzve az ujjnyi vastag giliszta, és hajrá.
A megfogás után az előkét levágták, fel az újat és tovább.
A halakat pedig az egyik büfé kibérelt mélyhűtőládájába pakolták. Egy hét alatt 2 láda teljesen megtelt. Szárazjégbe csomagolva vitték haza, és eladták.
A pénzből pedig egy hónapig nyaraltak a Kanári szigeteken... "Csak" ekkora üzlet. :)

Fragola 2011.06.14. 15:24:05

Az angolna íze kiváló, de nyílván izlés kérdése.

Egyéves Önkéntes 2011.06.14. 15:35:41

@Furamadár: max akkor nyaraltak egy hónapig a kanárin, ha heroint szállítottak a halak belsejében

amúgy pedig addig vertem őket egy darab vassal, amíg mozognak
mármint nem az angolnákat

Roy 2011.06.14. 15:54:43

Az angolna egyáltalán nem rossz ízű. Még van egy előnye is nincs egyáltalán szálka benne.

Spikk 2011.06.14. 16:16:15

Látom, többen megelőztek, de én is azért jöttem, hogy az angolnát megvédjem.
Nincs is rossz íze, oké?!

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2011.06.14. 16:23:13

Az angolna tényleg nem rossz ízű, max. egy kicsit szokatlan - de a fogyasztásának komoly következménye, úgymond "utóíze" van.
Egyszer angolnapörköltet vacsoráztunk - ráadásul a Kistücsökben, tehát nem romlott halat valami szar helyen - amivel semmi baj nem volt, egészen másnap reggelig. A sztenderd reggeli szájszag az tök normális, bárkinél, de itt a csajom szó szerint lefordult az ágyról, olyan mélyről áradt belőlem az angolnabűz. Csókolózás délig kizárva.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.06.14. 16:41:49

Ritka, hogy egy angolna
Csemballókat hangolna.
Ám, mint jégen a kori,
Síkosan oly gyakori.

magyar bucó 2011.06.14. 16:57:28

@Furamadár: Egy ideig működött Hévizen egy angolnanevelő. Az onnan kiszökött/kiszöktetett halak a Balatonba kerültek.
Azért a ma fogható 10-15 centis halakkal kapcsolatban kételyeim vannak...
Szárazjégben (szilárd széndioxid) meg biztosan nem szállítottak halat, az egész történet hihetetlen...

AzHofi 2011.06.15. 00:05:29

Figyelj, biztos nem írták még előttem, így megtenném: az angolna nem rossz ízű.

AzHofi 2011.06.15. 00:08:11

@Furamadár: kilométereket képes kúsznimászni a nedves fűben is, nem kell neki csatorna, vagy víz feltétlenül.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2011.06.16. 08:03:26

Roston sült fokhagymás angolna, citrommal... petrezselymes újkrumplival és egy-két pohár fröccs...

kutanmikozis 2011.06.16. 13:14:00

én ugyan semmit meg nem eszem, ami kígyóra hasonlít, tuti, h experten visszaadnám rögtön

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.18. 19:18:13

@Rá Dios: én is kíváncsi és nyitott vagyok, de attól még nem eszem kavicsokat se.
én szalonképes ételeket eszem. nyitott vagyok az újra, az ananászos csirkére, almás izére, citromos sörre (buzivíz)

de a sütménybe sajtot rakni akkor is barbárság! (tiramisú)

Időjárás


Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Sötétre váltok! Világosra váltok!
süti beállítások módosítása